Meghódította a magyar és a nemzetközi zeneipart is, szólóénekesi pályafutása mellett a komolyzenében is nagy sikereket ér el. Karrierje kezdetén román nyelvű operettszerepeiben is derekasan helyt állt Dancs Annamari. Ezen a héten ő a Székelyhon Tv Nézőpont műsorának vendége.
2021. április 02., 12:002021. április 02., 12:00
„Nem is tudom, hogy nekem hol volt az agyam és az eszem. Olyan szinten bicskás, elszánt székely tudok lenni, hogyha valamit a fejembe veszek, akkor márpedig azt megcsinálom. Ha rám bízták a feladatot, akkor én azt teljesítem” – emlékszik vissza a kezdetekre. Nemrég töltötte a negyvenet, soha nem volt jobb formában. Annamari szépségtrükkje egyszerű.
„Volt, amikor 48 kilós voltam, nagyon-nagyon szépre voltam sminkelve, de nagyon látszott a szememen, hogy boldogtalan vagyok és meg vagyok törve. Most bevallom hősiesen, éppen öt kiló boldogság van rajtam. Minden nap mozgok, a gyerek mellett ez kötelező is. Ő a legjobb fitneszedzőm. Minden nap rollerezünk, biciklizünk, vagy síelünk száraz pályán” – részletezte.
A világjárvány idején, mint minden előadóművésznek, Annamarinak is számos terve meghiúsult, annál több ideje maradt a gyerekére és a saját projektekre, videót forgatott és gyerekalbumot adott ki. „Az a világ, ami volt, szerintem az már nem lesz.
– véli Dancs Annamari.
A Nézőpont legújabb adása megtekinthető a Székelyhon Tv Youtube-csatornáján.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!