Általános sztrájk: alig néhány iskolában lesz oktatás hétfőn

Néhány közoktatási egységet leszámítva a tanintézetek többségében várhatóan hasonló kép fogadja majd az oda betérőket hétfőn •  Fotó: Balogh Orsolya

Néhány közoktatási egységet leszámítva a tanintézetek többségében várhatóan hasonló kép fogadja majd az oda betérőket hétfőn

Fotó: Balogh Orsolya

Országszerte mintegy 100–150 ezer tanügyi alkalmazott lép általános sztrájkba hétfőn, így oktatás sem lesz a tanintézetek többségében. A három székelyföldi megyében is jócskán több mint tízezer tanügyi alkalmazott vesz részt a munkabeszüntetéssel járó, meghatározatlan idejű tiltakozó akcióban. Ha az elhúzódik, el kell halasztani a hatodik osztályosok képességfelmérő vizsgáját, illetve az érettségire történő beiratkozási időszakot is, de az egyik országos tanügyi szakszervezet vezetője szerint a tanév befagyasztására is sor kerülhet.

Széchely István

2023. május 19., 21:502023. május 19., 21:50

Szinte biztosan elkezdődik hétfőn az oktatási szakszervezetek által megszervezett általános tanügyi sztrájk, ugyanis az érdekvédelmi tömörülések és a kormány képviselői nem jutottak eredményre a tárgyalások során. A tanügyminisztérium péntek délelőttre tájékoztatást kért a tanfelügyelőségektől az általános sztrájkban résztvevők számáról, és a tanfelügyelőségek azt is összesítették, hogy hány tanintézetben nem lesz oktatás. Az országos átlaghoz hasonlóan

a három székelyföldi megye oktatási rendszerében is 70 százalék fölötti azon alkalmazottak aránya, akik részt vesznek a tiltakozó akcióban,

tudtuk meg a tanfelügyelőségeknél, illetve a tanügyi szakszervezetnél érdeklődve.

Idézet
Az iskolák által beküldött adatok szerint a teljes személyzetnek kevesebb mint a 71 százaléka vesz részt a sztrájkban, tehát ebben benne van a nem didaktikai személyzet is. A pedagógusoknak a 73 százaléka vállalta a sztrájkban való részvételt

– tájékoztatott az adatokról Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő. Kérdésünkre ugyanakkor arról is beszámolt, hogy négy olyan tanintézet van a megyében, ahol megtartják a tanórákat hétfőn is, azok ugyanis nem vesznek részt az általános sztrájkban. Olyan iskolák is vannak ugyanakkor – megyeszerte 24 –, amelyekben a teljes személyzet egyetértett a sztrájk megszervezésével. A többi tanintézetben ez az arány 51 és 99 százalék közt áll, tehát az említett négyet leszámítva az oktatási egységek döntő többségében sztrájk lesz.

A hétfői napot illetően a tanfelügyelőségnek nincsenek ajánlásai a szülők számára, hiszen nem a tanfelügyelőség szervezte a sztrájkot,

az iskolák kell tájékoztassák a szülőket a szükséges tudnivalókról,

de azt elvileg nem mondhatják nekik, hogy ne vigyék a gyerekeket iskolába hétfőn – válaszolta érdeklődésünkre a főtanfelügyelő, abban reménykedve, hogy mielőbb megoldódik a munkakonfliktus és megegyezésre jutnak a szakszervezetek a kormánnyal, „mert ez a helyzet senkinek sem jó”.

„Az iskolák nyitva maradnak mindenhol”

A helyzet gyors rendeződése iránti reményét fejezte ki Antal Levente Mihály, Maros megye főtanfelügyelő-helyettese is. Maros megyében öt olyan tanintézmény van, ahol az alkalmazottaknak kevesebb mint az 50 százaléka támogatta az általános sztrájk kirobbantását, így azokban lesz oktatás hétfőn. Azokon kívül „csak a magán oktatási intézményekben nem lesz tiltakozó akció”. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a többi iskola zárva lesz, hívta fel a figyelmet a főtanfelügyelő-helyettes.

Idézet
Az iskolák nyitva maradnak mindenhol, tehát egy iskola sem marad zárva a gyermekek előtt

– erre külön felhívták az iskolaigazgatók figyelmét a pénteken megtartott gyűlésen. A tanintézetek vezetőit ugyanakkor arra kérte a tanfelügyelőség, hogy folyamatosan kommunikáljanak a szülőkkel, hiszen a kialakult helyzet változhat – mondta Antal Levente Mihály.

Hétfő előtt nem módosítják a vizsgaidőpontokat

Kovászna megyében minden tanintézetben sztrájk lesz hétfőn – tájékoztatott Kiss Imre főtanfelügyelő. A megye oktatási rendszerében dolgozó alkalmazottaknak a 72 százaléka jelezte, hogy részt vesz az általános sztrájkban. Elmondta ugyanakkor, hogy általános sztrájk idején nem a tanfelügyelőség, hanem a sztrájkbizottságok hatásköre az iskolai tevékenységek megszervezése.

Ha viszont a szülők otthon nem tudják megoldani a gyerekfelügyeletet, és lesznek, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy gyerekük iskolába menjen, akkor a személyzet, „még akkor is, ha sztrájkolnak, csak megszervezik a biztonságos gyermekfelügyeletet a teljes órarend szerinti ottlét idejére”, ez is a feladataik közé tartozik

– fogalmazott Kiss Imre.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Ha a hétfőn kezdődő általános sztrájk kitart egész héten, akkor át kell majd ütemezni a hatodik osztályos diákok képességfelmérő vizsgáját, ami az eredeti program szerint jövő héten szerdán és csütörtökön zajlana. Ezt még nem mondták le, várják a hétfői nap tárgyalásainak az eredményét, majd az erre vonatkozó minisztériumi eligazítást – mondta el a főtanfelügyelő.

Ha egy hétnél is hosszabb lesz az általános sztrájk, akkor viszont a képességfelmérőn kívül az érettségi vizsgákra történő beiratkozást és a tanárok versenyvizsgájához kapcsolódó tevékenységeket is át kell majd szervezni,

ami már meglehetősen besűrítené a tanévből hátralévő időszakot, de Kiss Imre is abban bízik, hogy az átütemezésekre nem lesz szükség, mert nem lesz hosszú a sztrájk.

„Elkerülhető lett volna ez a sztrájk”

Még csak becslést sem tud mondani arra vonatkozóan, hogy meddig tarthat majd a munkabeszüntetéssel járó általános sztrájk, ugyanis január óta egyetlen fontos követelésüket sem teljesítette a kormány, noha szinte minden héten vagy második héten volt valamilyen tiltakozó megmozdulás az országban – mondta megkeresésünkre Molnár Zoltán, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) Maros megyei szervezetének elnöke.

„Lehet, hogy ha két-három apró lépést tett volna a kormány január óta, akkor simán elkerülhető lett volna ez a sztrájk. Ha például legalább a kisegítő személyzet bérét megemelte volna a 2017/153-as törvényben meghatározott maximumig, az egy minimális terhet jelentett volna a költségvetés számára. 12 százalékkal vannak elmaradva, nagyon kevés az ilyen alkalmazott és nagyon alacsony az ő fizetésük, tehát az a 12 százalék elenyésző összeg lett volna. A másik dolog az, hogy

Idézet
arról volt szó az egyeztetéseken, hogy a kezdő tanárok megkapják az országos bruttó átlagbért, de a parlamenti előterjesztésben már nem szerepelt ez a cikkely.

Most hiába vannak ígérgetések, hogy mégis úgy lesz, mert itt már harminc éve fűt-fát ígérgetnek mindenkinek… Már annyira felborzolták a kedélyeket, hogy nem tudom, a szakszervezet fel tud-e állni a tárgyalóasztaltól egy minimális ajánlattal. Ahhoz, hogy most tegyenek egy kis lépést, már késő van” – fogalmazott a szakszervezet képviselője.

Nagy az elégedetlenség az oktatási rendszerben, ezt az is igazolja, hogy a törvény értelmében az általános sztrájk idejére nem kapnak fizetést a tiltakozó alkalmazottak, ám nagy többségük még ilyen körülmények között is támogatta a munkakonfliktus kirobbantását. „De azt is meg kell jegyezzem, hogy Románia rendszerváltás utáni történelmében, tehát ’89 óta nem volt még olyan sztrájk az oktatásban, hogy a sztrájkoló oktatásban dolgozók pénzt veszítettek volna a sztrájk miatt. Ez persze nem garancia semmire” – fűzte hozzá Molnár Zoltán. Kérdésünkre azt is elmondta, a tiltakozók az oktatási egységekben sztrájkolnak majd, tehát bemennek a munkahelyükre minden nap, és ugyan a szülőknek nem mondhatják azt, hogy ne vigyék iskolába gyerekeiket, mert az egy alkotmányos jog, ám azt szeretnék, ha mégis ezzel támogatnák a tiltakozást.

Hétfőn derül ki, hogy pontosan mennyi az annyi

Az általános sztrájk támogatottságát illetően a szakszervezeti vezető elmondta, a pontos számok nem ismertek, mert az aláírások összegyűjtése óta is csatlakoztak még tanügyi dolgozók a tiltakozáshoz, olyanok is, akik nem tagjai egyik tanügyi szakszervezetnek sem. A felméréskor az ország megyéiben 70 és 75 százalék között volt a sztrájk támogatottsága mindkét szakszervezetnél (Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, Spiru Haret szakszervezet), Maros megyében ez az arány 73,8 százalék volt a FSLI tagjai körében.

Az általános sztrájkban szintén részt vevő, az egyetemi alkalmazottak érdekeit képviselő Alma Mater Szakszervezeti Szövetség elnöke egyébként pénteken azt nyilatkozta a központi sajtóban, 50 százalék az esélye a tanév befagyasztásának a munkakonfliktus miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány

A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át

Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át
2025. július 10., csütörtök

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt

Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt
2025. július 10., csütörtök

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
2025. július 10., csütörtök

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene

Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene
2025. július 10., csütörtök

Csendőrség: itt legalább az emberek tisztában vannak azzal, hogy a medvék bármikor támadhatnak

Közel felére csökkent a medveriasztások száma Hargita megyében a tavalyi évhez viszonyítva – közölte a megyei csendőrség. Míg 2024 első felében 219 hívás futott be a 112-re medvék jelenléte miatt, idén mindössze 110.

Csendőrség: itt legalább az emberek tisztában vannak azzal, hogy a medvék bármikor támadhatnak
2025. július 10., csütörtök

Májusban is negatív maradt a természetes szaporulat Romániában

Idén májusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, az élveszületések száma továbbra sem haladta meg a halálozásokét – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.

Májusban is negatív maradt a természetes szaporulat Romániában
2025. július 10., csütörtök

Legyen zöldebb a város? – a vásárhelyiek válaszait várják

Nemzetközi tervpályázatot akar kiírni a marosvásárhelyi városháza Maros-parti parkok témával, amelynek végső célja közösségi és szabadidős parkok létrehozása. Első lépésként a városlakók véleményét várják, akik egy online kérdőívet tölthetnek ki.

Legyen zöldebb a város? – a vásárhelyiek válaszait várják
2025. július 10., csütörtök

Megvannak a végleges eredmények – még 122 diáknak sikerült képességvizsgája az óvásokat követően

Az óvások elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a sikeresen képességvizsgázó nyolcadikosok aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Megvannak a végleges eredmények – még 122 diáknak sikerült képességvizsgája az óvásokat követően
2025. július 10., csütörtök

Ezeket rója fel a kormánynak és az elődjeinek az AUR a bizalmatlansági indítványban

A képviselőház és a szenátus csütörtökön 10 órakor kezdődő együttes ülésén ismerteti a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

Ezeket rója fel a kormánynak és az elődjeinek az AUR a bizalmatlansági indítványban