
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Elutasította szerdán a képviselőház Diana Şoşoacă független szenátor két törvénytervezetét. Mindkét jogszabályjavaslatot a szenátus vitatja meg döntő házként.
2023. október 11., 14:332023. október 11., 14:33
Az egyik tervezet Románia egyesülését szorgalmazta a Moldovai Köztársasággal.
A másik a Románia és Ukrajna közötti jószomszédi kapcsolatokról és együttműködésről szóló szerződést ratifikáló 1997/129-es törvényt módosítaná úgy, hogy követeli Románia történelmi területeinek, nevezetesen Bukovina északi részének, Herta és Budzsák tartománynak, a történelmi Máramarosnak és a Kígyó-szigetnek a Romániához való visszacsatolását.
A képviselőház külügyi szakbizottsága mindkét tervezetet negatívan véleményezte – írja az Agerpres hírügynökség.
Az első jogszabályjavaslat elutasítását azzal indokolták, hogy Románia kormánya elismerte a Moldovai Köztársaság függetlenségét 1991. augusztus 27-én, és „a román parlament is nagy megelégedettséggel nyugtázta a kisinyovi parlament történelmi határozatát”. Emellett
Az alsóház plénuma 213 szavazattal elutasította a tervezetet. Egy képviselő szavazott az elfogadása mellett, 11-en tartózkodtak, egy törvényhozó nem szavazott.
A második tervezet esetében a szakbizottság úgy vélte, hogy
és ellentétes az államok szuverenitását és területi integritását biztosító, az ENSZ Alapokmányában foglalt kötelező erejű normákkal.
„Továbbá a helsinki záróokmányban (1975) Románia a többi aláíró állammal együtt vállalta, hogy tiszteletben tartja Európa határainak sérthetetlenségét, és
A román–ukrán határ tiszteletben tartásának kötelezettségét kétoldalú szinten nemcsak a Románia és Ukrajna közötti jószomszédi kapcsolatokról szóló szerződés, hanem a román–ukrán államhatárrendszerről, a határügyekben való együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló román–ukrán szerződés is megerősítette” – olvasható az indoklásban.
Az alsóház 233 szavazattal, két tartózkodás mellett elutasította a tervezetet, egy képviselő támogatta, ketten pedig nem szavaztak.
Mindkét jogszabályjavaslatot a szenátus vitatja meg döntő házként.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter a Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésen nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhkivitel feltételeinek alkalmazásában.
A beltéri falfestés végeredményét, noha maga a feladat egyszerűnek tűnhet, számos apró részlet alakítja ki.
A legfelsőbb bíróság várhatóan csütörtökön dönt abban a perben, amelyet maga indított a kormánnyal és a pénzügyminisztériummal szemben a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban, és első fokon meg is nyert.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
szóljon hozzá!