
Kedvező eredményben bíznak a kezdeményezők
Fotó: Erdély Bálint Előd
A Hargita Megyei Törvényszék alapfokon Székelyudvarhely önkormányzatának javára döntött, és elutasította a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal azon kérését, hogy a városvezetés vonja vissza az újszülötteknek szánt támogatásra vonatkozó tanácshatározatot.
2019. november 21., 21:412019. november 21., 21:41
2019. november 22., 09:032019. november 22., 09:03
Egyszeri pénzbeli támogatást kaphatnak azok a székelyudvarhelyi újszülöttek, akik a székelyudvarhelyi kórházban jöttek világra, szüleik a városban élnek és dolgoznak, illetve adótartozásuk sincs. A Lőrincz Edit önkormányzati képviselő által kezdeményezett, babakelengye-programként elhíresült elképzelés szerint
Lőrincz Edit még 2017-ben nyújtotta be először az erre vonatkozó tanácshatározat-tervezetet, akkor azon módosítani kellett, így 2018-ban ismét az önkormányzati képviselő-testület elé került az ügy. Akkor a tanácshatározatot megtámadta a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal (ugyanis olyan törvényre hivatkoztak a tanácshatározatban, ami már nem volt érvényben), a Marosvásárhelyi Táblabíróság pedig a prefektúra javára hozott döntést. 2019 júniusában harmadszor is „nekifutott” az ügynek Lőrincz Edit, de ez utóbbi határozatot is megfellebbezte a prefektus. A helyi önkormányzat szeptemberben fogadott ügyvédet a közigazgatási perben való képviseletre, döntés csütörtökön a Hargita Megyei Törvényszéken született:
Fotó: Erdély Bálint Előd
„Óriási előrelépés ez számunkra, bizonyítja, hogy mégiscsak van magyar igazság. Merhetünk reménykedni abban, hogy a magyar csecsemők érnek annyit, mint a román társaik” – fogalmazott a kezdeményező.
– magyarázta az önkormányzati képviselő, aki újfent hangot adott nemtetszésének, hogy a prefektus törvénytelennek minősítette a programot, amely egyébként az ország hét megyéjében működik.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A székelyudvarhelyi városvezetés felkérésére Lukácsi Katalin önkéntesen vállalta a jogi képviseletet, aki tartalmában ugyan nem változtatott a programon, viszont teljesen más jogalapokra helyezte azt. Mint kifejtette:
„Tehát pusztán ezen az alapon semmisítették meg a korábbi határozatot, hiszen nem volt törvényes alapja. Viszont van más, például a gyermekvédelmi és a szociális asszisztencia törvénye, amelyek előírják, hogy milyen esetekben nyújthatnak támogatást a helyi, illetve megyei önkormányzatok. Ezekre a jogalapokra helyezve teljesen átírtam a bizonyítási kérelmeket. Én ezt működőképesnek tartom, de nyilván lehetnek olyan jogászok, akiknek más a véleményük” – sorolta Lukácsi Katalin. Fontosnak tartotta hozzátenni: sajnálatosnak tartja, hogy a polgármesteri hivatalok a hasonló döntések meghozása előtt mindig a prefektus véleményétől tartanak.
– jegyezte meg.
Fotó: Gecse Noémi
Úgy értékelte, több minden is közrejátszott abban, hogy Csíkszeredában a minap kedvező eredmény született. „A tárgyaláson védekezésképpen felhoztuk az egyhavi pelenkaszükséglet árát, azt, hogy a fiatal anyukák a szülés után 45–60 nappal kapják meg az első gyereknevelési segélyt.
– mondta az ügyvéd. Egyébként a határozat a kiközlésének napjától számítva 15 napon belül lesz jogerős, tehát 15 nap áll a prefektusi hivatal rendelkezésére, hogy esetleg megfellebbezze a döntést.
Nem alanyi jogon járna azonban a juttatás: a kritériumok között szerepel, hogy a családnak székelyudvarhelyi lakcíme, a szülőknek stabil munkaviszonya legyen, illetve ne legyen adótartozásuk, valamint a kórházi kibocsátópapírra is szükség van, amely azt igazolja, hogy az anya valóban hazavitte az újszülöttet. Egyértelműen nem érvényes a program a székelyudvarhelyi kórházban világra jött összes újszülöttre: 2016-ban 306, 2017-ben 320, 2018-ban 346 olyan baba született a székelyudvarhelyi kórházban, akik eleget tesznek a kritériumoknak.
Lakhatás a hazaköltözőknek
Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetének több olyan kezdeményezése is van, amelynek az a célja, hogy Székelyudvarhely élhetőbb legyen, magyarázta Nagy Pál, a párt Hargita megyei szervezetének elnöke. A babakelengye-program mellett egy másik programot is kezdeményeznek a néppárti önkormányzati képviselők: az elképzelés szerint Székelyudvarhely városa biztosíthatna közművesített telket hazatérő fiataloknak. Az elképzelésnek van precedense, hasonló program működik Sepsiszentgyörgyön is.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
szóljon hozzá!