Akinek a korcs magyar szó nem fáj, hazaáruló

A kuruc kor költészete

Az istenes versek művelőit követően dr. Propper Valéria rátért a kuruc kor költészetére, aminek jellemzője, hogy a magyarokat érő csapásokra reagálnak a dalnokok, költők, papok. Így tudott megmaradni a magyarság, mert „voltak bátrak, akik mertek”, és kiálltak irodalmunk művelői a nemzet mellett a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. Ide sorolható Rákóczi Ferenc imádságos, Mikes Kelemen Törökországi levelek című műve, továbbá meg kell említenünk Thaly Kálmán nevét is, akit valószínűleg már nem ismernek olyan sokan, viszont munkássága annál értékesebb a magyar irodalom tekintetében. Thaly ugyanis kuruc nótákat gyűjtött, javított és írt (erre példa Balogh Ádám nótája című műve), de ő volt másrészt az a személy, aki megtalálta Rákóczi bujdosó társainak földi maradványait.

Megszületnek a nemzet szószolói

A nemzetnek szüksége volt a szószólókra, ezek voltak az irodalom művelői. Megjelentek a katonaköltők, a pap költők és a „legnagyobbak”: Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Csokonai Vitéz Mihály. Ha az elnyomás súlyosbodott, a legnagyobbak összefogtak és kiálltak nemzetükért és vallásukért. Kölcsey Ferenc megírja a Himnuszt, Vörösmarty Mihály megteremti a magyar eposzt, Arany János és Petőfi Sándor pedig újabbnál újabb hazafias versekkel áll elő.

A feszültség eközben egyre csak fokozódik a magyarok és az elnyomók között, forradalom robban ki. Dr. Propper Valéria kihangsúlyozza: „az, hogy a tragédia, vagyis Trianon nem 1848-ban történt meg, a nemes szabadságharcosoknak köszönhető”. A szabadságharc bukása, majd az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte nagy hatással volt az irodalmunkra. Az egykori nemzeti költészetet felváltják a regényírók, mint például Jókai Mór és Gárdonyi Géza.