Hirdetés
Hirdetés

Aki visszafordult az égi kapuból

•  Fotó: Vigadó Művelődési Központ

Fotó: Vigadó Művelődési Központ

Újjászületés villámcsapás által című kötetét mutatja be Sepsiszéki-Nagy Balázs és Nagy Erika december 11-én, hétfőn 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében. A könyv a majdnem halálos villámcsapásos balesetet szenvedő férj csodás felépülését, és annak „következményeit” taglalja két nézőpontból.

Székelyhon

2023. december 08., 20:102023. december 08., 20:10

A kényelmes sepsiszentgyörgyi otthonát feladó, és az Úz felső folyása mentén elterülő Csinódra költöző Nagy családot több mint kilenc évvel ezelőtt sújtotta tragédia, amikor a szénacsinálásból hazafelé tartó Balázst villámcsapás érte. A könyvből idézünk.

„2014-ben a Keresztelő Szent János napját, június 24-ét követő reggelen egy kórházi vaságyon ébredtem. Nem tudtam, hol vagyok, hogyan kerültem oda, csak az derengett az elmémben, hogy száguldottam a kerékpárommal a Citadelláról lefelé, majd rágurulhattam egy kavicsra, ami megdobta az első kereket, én lerepültem a bicikliről, egyenesen a járdára. A jobb térdemről lehorzsolódott a bőr, fejemet pedig belevertem egy jelzőtábla fémrúdjába.

Hirdetés

Valószínűleg ezért vagyok most kórházban – ez volt az eszmélés utáni első gondolatom. De sokáig nem törhettem a fejemet a helyzetemen, mert fölém hajolt egy fehér köpenyes, idősebb hölgy, és erélyes hangon megkérdezte, hogy mi történt velem és mi a nevem. Én erre azt válaszoltam, hogy Tomori Pál a nevem, és szeretném tudni, hogy hol vagyok.

Erre ő azt mondta, hogy az elmúlt este eszméletlen állapotban találtak rám Csíkszentmárton határában, az út szélén, az autóm mellett, és mentővel szállítottak kórházba.

Ez nagyon furcsán hangzott, hiszen nem tudtam arról, hogy lenne autóm. Csak egy kerékpárra emlékeztem. Amikor megtudtam, hogy nem egy budapesti kórházban vagyok, hanem Csíkszeredában a pszichiátrián, akkor végképp elbizonytalanodtam. Nem értettem, hogy mi történt velem. Sok idő nem jutott a gondolkodásra vagy kérdezősködésre, mert benyitott a kórterembe egy gondterhelt tekintetű, harmincas éveit taposó hölgy, és vele két gyermek. Fölém hajolt, megsimogatta az arcom. Ezt a nőt még sohasem láttam. Megkérdeztem tőle:

– Te ki vagy? Azt válaszolta, hogy ő a feleségem, és a vele lévő gyermekeknek én vagyok az apjuk.

Erre én elkezdtem sírni, és azt hüppögtem, hogy nekem nincs feleségem, nekem nincsenek gyermekeim, én nem ismerem őket...”

Bár az orvosok teljesen lemondtak róla, Balázs később fokozatosan visszanyerte az emlékezőképességét, illetve az egészségét, hálából kápolnát építtettek a kertjükbe, és különféle „nemzetmentő” programokat indítottak útjára. Ezekről bővebben itt olvashatnak.

korábban írtuk

Újjászületés villámcsapás által
Újjászületés villámcsapás által

Orbán Balázs nyomdokain végigjárta Székelyföld összes települését, majd kényelmes sepsiszentgyörgyi lakását feladva családjával együtt kiköltözött egy Isten háta mögötti tanyára, Csinódra, ahol megtanult kecskét fejni és együtt élni a természettel.

„Isten nem játszik velünk, Ő kemény kézzel vezet, határozottan szól, hol egy békés napsütötte délután, hol az ég a földdel egybe érő nagy időben, villámcsapásban” – fogalmaz Böjte Csaba testvér a könyv ajánlójában. „Egy biztos, Teremtőnk nem ültet olyan vágyat az ember szívébe, amit nem lehet valóra váltani! Ő bár hagy megszusszanni, de mindig új és új, még szebb feladatokat állít elénk!

Balázsék, akárcsak mi mindannyian, úton vannak. Átvitt értelemben is hatalmas távolságokat bebarangoltak, de a cél még messze van. Ők is, de én is kíváncsian várom, hogy a szapora léptüktől fogyó út után a következő fordulónál mi tárul elénk.

E kis könyv a két ember által megélt nagy kaland páros himnusza,

amelyben az a szép, hogy szinte még meg sem jelent, de már tovább is van írva, mert aki Isten útjára lép, az a csodák útján jár, ahol a forgatókönyvet a legnagyobb rendező, Teremtőnk írja.”

A bemutatóra a belépés ingyenes, a szerzőpáros beszélgetőtársa munkatársunk, Kocsis Károly.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
2026. november 04., szerda

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket

Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket
2026. november 04., szerda

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában

Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában
Hirdetés