– Ha meg kellene határoznia élete eddigi három legfontosabb fordulópontját, melyek lennének azok?

– Az első nagy fordulópont az életemben 10 éves koromban következett be, ugyanis ekkor veszítettem el két hét alatt az anyai nagyszüleimet, akik elsőszülött unokaként addig neveltek. Rácz Lajos nyelvtanár nagyapám és Incze Olga fényképész nagymamám alapozták meg azt az erkölcsiséget, amit ma is megélek, ugyanakkor a szülőföldem és a népem iránti szeretet is ők plántálták belém.

– Az önfenntartó életmódra való berendezkedés nem mehetett zökkenőmentesen. Hogyan tanult meg például kecskét fejni? Hát a felesége?

– Városon nőttem fel, fejős jószágot nem tartottunk. Itt fent a hegyen viszont szükség volt a tejre, ezért a felköltözésünk után először kecskéket tartottunk. A kecskét viszonylag könnyű fejni, főként, ha abrakot kap a fejés alatt. Az első fejés egy kicsit murisra sikeredett, mert a kecske emelgette a lábait, és még „cukorkákat” is potyogtatott a csuporba, de aztán belejöttünk, és a jószágok is megszokták a mi fejési stílusunkat. A feleségem és a lányom is hamar megtanulta, Gergő fiam viszont csak a tehénvásárlást követően tanult meg – Béla nagyapja kérésére – fejni.

– Egy időben 77 növényevő jószágot tartottak. Most hány van?

– Jelenleg 3 kancalovat, 5 szarvasmarhát, 4 kecskét, 25 nyulat és mintegy 50 baromfit tartunk. Van 2 éber kutyánk is, meg egy kiváló egerésző macskánk.

– Emlékszem, az elején a méhészkedésbe is belevágott. Aztán mi történt?

– Negyedik generációs méhész vagyok, hiszen a dédszülőktől kezdődően apai ágon minden felmenőm méhészkedett, mert sem a papi, sem a tanítói fizetés nem volt elegendő a megélhetéshez. Miután felköltözünk a hegyre, én is családokat telepítettem a kertünkbe, sőt egy különleges méhészeti programot is elindítottam, de aztán jött a villámcsapásos balesetem, majd egy 400 kilós bakmedve, és a méhészetem tönkrement. A balesetem után nem volt, aki betelelje a méheket, és az a pár család, amelyik túlélte a 2014-2015-ös telet, az medvetámadás áldozatává vált. Most nincsenek méheim, de mézről mindig gondoskodnak a barátok.

– A Székely Kalendáriumban éveken át volt egy gyógynövényes rovata. Azokkal miként, mikor ismerkedett meg? Milyen mértékben él velük a mindennapokban?

– A gyógynövényekkel való szoros kapcsolatom a gyermekkorban gyökerezik. Mind anyai, mind az apai nagyszüleim rendszeresen gyűjtöttek gyógynövényeket és használtak gyógyteákat. Egyetemista koromban Babulka Péter előadásait hallgattam a magyar népi gyógynövényismeretről, majd a lányommal Maczalik Ernő bácsihoz jártunk Csíkkarcfalvára átvenni a tudását. Két alkalommal vendégünk volt a bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi is, aki nemcsak a könyveit hozta el nekünk, hanem tanított is.

– Miként telik most egy átlagos hétköznapja? Például van televíziókészülék a lakásukban?

– Sepsiszentgyörgyön volt egy kis sporttévénk, amit Csáky-Pallavachini Márta őrgrófnőtől kaptam ajándékba Budapesten. Ezt 17 esztendeje eladtuk, és azóta nem nézünk híreket meg egyéb negatív dolgokat. Telefonhoz térerő is alig van, internetezni pedig sokáig egy nagy bükkfához jártunk ki a Fenyő fejébe. Mivel célunk volt az önellátás megvalósítása legalább az élelmiszer-előállítás terén, ezért a hétköznapjaink is ehhez igazodnak. Reggel fejés és tejfeldolgozás. Napközben az évszaktól függően a favágástól, a kerítésjavításig és a trágyahordástól a kaszálásig minden belefér. Itt az élet iskoláját járjuk mindannyian.

– Unitárius vallásúként nem szokatlan kápolnát emelni?

– Ez egy különleges dolog, ugyanis amikor a gyógyulásom idején a feleségemmel együtt, ugyanazon az éjszakán mindketten megkaptuk az égi üzenetet, hogy a kertünkbe építsünk kápolnát, nem volt „megmondva”, hogy ez milyen legyen. De mi úgy döntöttünk, hogy annak ellenére, hogy nem vagyunk katolikusok, ennek a kápolnának ökumenikusnak kell lennie. Ezért lett a védője Gyümölcsoltó Boldogasszony, és nemcsak római katolikus püspök szentelte fel, hanem megáldotta egy református lelkész, és azóta járt itt két alkalommal unitárius püspök is.

– A kápolna felszentelése óta hányan fordultak meg az udvarán? Ők mivel távoztak?

– Megépítése és felszentelése óta a csinódi ökumenikus kápolna magyar zarándokhellyé vált. Őszintén szólva már nem tudom és nem is akarom számon tartani az ide érkező zarándokok számát, de annyit tudok, hogy felszentelése 7. évfordulóján az addig nyilvántartott látogatók száma meghaladta a tízezret. Papp Lajos szívsebész professzor szerint a kertünkben lévő kápolna magyar lelkek találkozóhelye.

– Az ön által meghirdetett, Gyarapodó Magyarságért Mozgalom elnevezésű programnak milyen hozadéka van eddig?

– Ezt a mozgalmat a kápolna szentelésekor hirdettem meg. Jelképe a Simon András grafikus által megrajzolt különleges tulipán, ahol az egymást szerető édesapa és édesanya átöleli a virág három bibéjét, azaz a három gyermeket, arra gondolva, hogy egy az édesanyának, egy az édesapának és egy a nemzetnek, a hazának „jár”. Mert

– Vezet-e nyilvántartást arról, hogy eddig hányan használták a „Ketten jösztök, hárman mentek” jeligével aposztrofált vendégházukat? Kaptak-e olyan visszajelzést, hogy „eredményes” volt az ott eltöltött éjszaka?

– Nem vagyok könyvelő, és a papírmunkát sem szeretem, a Ketten jösztök, hárman mentek elnevezésű program, majd az ugyanilyen című kisfilm hatása viszont mérhető.

– Korábban a gyerekeinek is jelentek meg kiadványai… Most dolgoznak valamin?

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy Gergő fiam volt 11 évesen a Kárpát-medence legfiatalabb magyar írója! Ekkor írta meg a Kecsketánc című, a havasi életről szóló könyvecskéjét, amivel sok bemutatót tartottunk Székelyföldön és Magyarországon egyaránt. Ezt a Sepsiszentgyörgyön kiadott könyvet Ilka-Uzonka lányom illusztrálta, aki azóta több könyvhöz készített rajzokat. Gergő egyetemistaként is nyert irodalmi pályázatot, de most inkább fényképez és filmeket készít. Ilka-Uzonka továbbra is szívesen rajzol.

– Tudomásom szerint Székelyföld minden egyes településén megfordult, tehát jól ismeri szűkebb pátriánkat. Ha a sors úgy hozta volna, hogy nem költözhet Csinódra, melyik másik falut választotta volna, választaná lakhelyedül?

– Amerikai magyarok támogatásának köszönhetően 1995 és 2004 között valóban mind az 500 székely falut sikerült bejárnom, aminek eredményeként megszületett a Székelyföld falvai a huszadik század végén című négykötetes könyvsorozat. E kutatás során jutottam el az akkor még villanyáram nélküli Csinódra is. Ha akkor nem jutok el ide, ma talán a háromszéki Esztelneken élnék a családommal. Ezt elmondtam nemrég az esztelneki művelődési házban is, a falu monográfiájának bemutatóján.

– Könyvük előszavában Böjte Csaba testvér azt írja, „Balázsék… átvitt értelemben is hatalmas távolságokat bebarangoltak, de a cél még messze van.” Mi lenne ez a cél, és milyen messze van?

– A cél a krisztusi minőség felé való törekvés. Bukdácsolunk, megbotlunk, gyakran elesünk, de felkelünk, és folytatjuk a keskeny utat. És ezt próbáljuk megmutatni mindazoknak, akik eljönnek Csinódra, és végigjárják velünk a kápolnához vezető Élő hit útját.