Hirdetés
Hirdetés

Akadályokból nincs hiány az udvarhelyi mozi átalakítása körül, de nem adják fel

Időbe telik az épület teljes átalakítása, de mernek nagyot álmodni •  Fotó: László Ildikó

Időbe telik az épület teljes átalakítása, de mernek nagyot álmodni

Fotó: László Ildikó

A székelyudvarhelyi Stúdió Mozi épülete 2021-ben került az Udvarhely Néptáncműhely ügykezelésébe. Az intézmény bele is kezdett az ingatlan felújításába, s noha rengeteg a leküzdendő akadály és messze még a vége, Orendi István intézményvezető reményei szerint szeptemberben már alkalmas lehet az épület arra, hogy egy részét használatba vehessék.

Bencze Emese

2024. március 04., 09:552024. március 04., 09:55

Nehezen, több kísérletezés után sikerült megfelelő tervezőt kapni, aki kézbe vette a mozi feltérképezését, és egyeztetések sokasága után elkészítette a terveket – magyarázta lapunknak Orendi István, akit az ingatlanfelújítás jelenlegi helyzetéről kérdeztünk.

A néptáncműhely vezetője kifejtette, három nagy részben gondolkodtak a tervek készítése során:

  • az első és legfontosabb az volt, hogy felmérjék az épület jelenlegi állapotát;

  • ezt követően – a második részben – pedig az volt a fő szempont, hogy mielőbb használhatóvá tegyék az épületet, azaz a színpadon és a nézőtéren végezzenek olyan átalakításokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az ott zajló előadások színvonala megfelelő legyen akusztikai szempontból is;

  • a harmadik részben egy olyan hosszútávú tervet készítenek elő, amely az épület teljes átalakítását tartalmazza. Itt anyagi keretet nem nézve terveznek, hiszen azt szeretnék, hogy úgy alakuljon át az épület, hogy az a későbbiekben helyet biztosíthasson mindenféle olyan tevékenységnek, amely kultúrához, kulturális élethez köthető. A tervek elkészültével megnézik, hogy körülbelül mibe kerülne a kivitelezés, majd olyan forrásokat keresnek, amelyek lehetővé teszik a megvalósítást, például pályázati úton.

Az eddigi megvalósításokról

A három részből egy már megvalósult: tavaly nyáron különböző cégek szakemberei elvégezték az épület teljes feltérképezését, készült energetikai tanulmány, és felmérték az alap állapotát is. Ennek az átfogó munkának köszönhetően átlátják a jelenlegi állapotokat, és kaptak egy kiinduló pontot a jövőbeli tervezést illetően.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Mint Orendi kifejtette, az eredeti épület nem úgy nézett ki, mint ma, hanem sokkal kisebb volt, az évek során azonban számos elemet hozzáépítettek. A felmérés eredménye szerint

az eredeti épület a vártnál jobb állapotban van, a hozzáépített részek közül viszont számos nagyon problémás, olyannyira, hogy azokat bontani kell.

„Arra kértem a tervezőt, hogy a feltérképezést követően a használatba vétel érdekében olyan munkákat végezzünk el, amelyek a harmadik fázisban – amikor átépítjük – nem válnak kidobott pénzzé.” Ez alapján arra jutottak, hogy

a kezdeti felújítások a színpadot és a nézőteret érintik elsősorban, de a valamikori vetítőterem és a nézőtér hátsó fala mögötti négy helyiség szintén jó állapotban vannak, így azokkal is érdemes foglalkozni.

„Csak az ezeket a részeket érintő beruházást terveztünk, erre megvolt a költségvetés, a teljes terv jóvá is van hagyva építkezési engedéllyel.”

A színpad körüli átalakítás lesz a leglátványosabb •  Fotó: László Ildikó Galéria

A színpad körüli átalakítás lesz a leglátványosabb

Fotó: László Ildikó

Fény az alagút végén

Tavaly a szeptember végi tanácsülésen az önkormányzat is elfogadta a módosítási kérelmeket, októberben a közbeszerzési eljárás is elindult, kifizették az első részleteket is, azonban október végén jött az ominózus 90. sürgősségi kormányrendelet, miszerint az első kilenc havi átlagot költhetik el novemberben és decemberben. „Nekünk az 0 volt, mert októberben indult el az egész. Ekkor

Idézet
meg kellett állni, az elkezdett közbeszerzést és munkálatokat mind le kellett állítani”

– fejtette ki az intézményvezető, hogy miért nem tudtak haladni a felújítási munkálatokkal. Hozzátette, folyamatosan tartotta a kapcsolatot mind a tervezővel, mind a kivitelezővel, mind pedig a beszállítókkal, hogy legalább a bizalom megmaradjon, ha már fizetésképtelenné váltak, és úgy érzi, hogy a kapcsolata korrekt velük, nem hátráltak meg.

Hirdetés

Gyakorlatilag tehát kénytelenek voltak jegelni a felújítási munkálatokat, nemrégiben azonban megtörtént az idei városi költségvetés jóváhagyása, így most rendelkezésükre áll egy bizonyos összeg, amelynek ugyan jelentős részéből a tavaly elkezdett és félbehagyott munkálatokat kell befejezniük, de marad egy kicsi további folytatásra is.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

„Bízom benne, hogy valamikor a jövő évad elejére olyan állapotba tudjuk hozni a nézőteret, a színpadot és hátul a műszaki helyiségeket, hogy ott tudjunk ősztől teljeskörű előadásokat és tevékenységet folytatni.”

A munkálatokról

Kérdésünkre Orendi részletesen elmagyarázta azt is, hogy milyen munkálatokat szükséges elvégezni ahhoz, hogy ez megvalósulhasson: a nézőtéren két dolgot kellene javítani (de az nem kizáró kritérium):

szőnyegezni kellene a padlót azon a részen, ahol nincsenek székek, mert szalagparkett van, ami kopogó felület és nagyon árt az akusztikának.

Ugyanez érvényes a falakra is, amelyekkel szintén jó lenne kezdeni valamit, ugyancsak a megfelelő hangzás érdekében.

A műszaki fülke létrehozása a másik fontos dolog, de egyben nagyobb kihívás is, hiszen azt úgy kell megoldani, hogy hátul legyen a műszak pultja, hogy a nézők ne lássák, ne zavarják őket a különböző fények, mégis ugyanabban a légtérben kell lennie mint az előadásnak, mert csak így lehet hatékonyan hangosítani.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A színpadot illetően elmondta, ott lesznek a leglátványosabb átalakítások, amelyek már el is kezdődtek. Tavaly év elején beszereztek nagyon jó minőségű színpaddeszkát, arra cserélték a korábbi szalagparkettát, ugyanakkor volt egy álmennyezet, bordázat – amelynek az volt a célja korábban, hogy a tekintetet rávezesse a vászonra – ezt teljes mértékben lebontották.

Terveik között szerepel továbbá, hogy húzórendszert szerelnek a színpad fölé, amire lámpatesteket, függönyöket, különböző díszletelemeket lehet akasztani. Emellett

megérkezett már a mozivászon is,

amelyet szintén fel kell szerelni. Erről elmondta, hogy távvezérléssel működik, így vetítések alkalmával leengedik, majd újra fel tudják húzni, így a színpad alkalmas lesz előadások lebonyolítására és mozivetítésre egyaránt.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Előretekintés

Noha a múlt év végén megtorpantak, Orendi pozitívan néz a jövőbe, és nem adja fel. „Úgy gondolom, hogy elesni nem szégyen, de lent maradni a földön és siránkozni, igen. Tavaly év végén odakoppantottuk magunkat, de sikerült felállnunk, és most folytatjuk” – fogalmazott, hozzátéve, nagyon bízik benne, hogy valamikor az év folyamán feloldják a 90. számú sürgősségi kormányrendeletben megszabott korlátozásokat, és akkor gyakorlatilag a tavaly előkészített dokumentációt átdátumozva újabb lépéseket tehetnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés