Advent: várakozás imával, élményekkel, csokival

Az advent egyik jelképe a koszorú •  Fotó: László Ildikó

Az advent egyik jelképe a koszorú

Fotó: László Ildikó

Advent ki tud mozdítani a megszokottság rutinjából, eszünkbe juttatva: Jézus a középpont – hangsúlyozza Szénégető István plébános, aki ünnepi ráhangoló sorozatot ajánl. Olyan ötleteket gyűjtöttünk csokorba, amelyek helyettesíthetik a csokinaptárt.

Simon Virág

2024. november 29., 18:122024. november 29., 18:12

Az advent a latin adventus Domini kifejezésből származik, ami az Úr eljövetelét jelenti, és Jézus Krisztus születésére utal. A november 30-hoz legközelebb eső vasárnappal kezdődik, és december 24-én ér véget. Idén advent első vasárnapja december elsejére esik.

Ne legyen karácsony világias ünnep

Szénégető István marosvásárhelyi római katolikus plébános szerint az advent a múlt, a jelen és a jövő felé fordítja a keresztények figyelmét. Rávilágít arra is, hogy az idei karácsony újra közelségbe hozza a Jelenvalót. Perspektívát is nyit, hogy örömmel és félelem nélkül tudjuk várni Jézus második eljövetelét.

Az advent ki tud mozdítani a megszokottság rutinjából, de fontos, hogy tudjuk megnyitni szívünket, és emlékezzünk:

karácsonykor nem a karácsonyfát, hanem Isten fiának megszületését ünnepeljük.

„Megszületik az Úr, megszületik a Megváltó, aki eljött a megváltásunkra.”

Fel lehet iratkozni

Az ünnepre való készülődésben segítségünkre lehet az adventi ráhangoló sorozat, amelyet a Zarándok.ma oldal immár hatodik éve készít. Idén az online zarándoklatra feliratkozók Heiter Robert Gottfried szepetneki plébános, Bartha Angéla SSS szociális testvér, Jármi Zoltán székesfehérvári görögkatolikus szervezőlelkész és Pál József Csaba temesvári megyéspüspök elmélkedéseit hallgathatják meg. Naponta egy-egy kihívás is elhangzik, hogy lehetőség nyíljon a gyakorlatias lelki fejlődésre, növekedésre.

Számon tartani a napokat

Az adventi koszorú és kalendárium német szokás, amely ma már sok helyen népszerűvé vált. A feljegyzések szerint az első, örökzöldből készült koszorút Johann Wichern német evangélikus lelkész készítette 1838-ban. Szintén német hagyományt követve

a gyerekek krétával feljegyezték az ajtófélfára a napokat, így készülve a karácsonyra,

de volt, ahol házi kalendáriumot készítettek csokoládéval, bibliai versekkel.

Imádkozva is lehet várakozni •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Imádkozva is lehet várakozni

Fotó: Haáz Vince

A csokoládén túl

Ma már minden nagyáruházban lehet adventi kalendáriumot vásárolni, amely minden napra rejt egy kis, különböző formájú csokoládét. De

helyettesíthetjük vagy megspékelhetjük az ajándékcsokoládét közös feladatokkal, élményekkel is.

Kis cetlikre felírhatunk minden napra egy-egy feladatot, amiket a társunkkal közösen vagy a gyerekekkel együtt végezhetünk el.

Például leírjuk a másik három-három jó tulajdonságát, kedves üzeneteket küldünk egymásnak napközben, legalább kilencszer megöleljük egymást, felolvasunk egymásnak, elmondjuk legnagyobb félelmünket, képeslapot írunk közösen barátainknak, rokonaiknak. De szerepelhet adventi kalendáriumunk cetlijén az is, hogy közösen elmegyünk korcsolyázni, moziba, társasjátékozunk, ebédet készítünk, részt veszünk az adventi gyertyagyújtáson, vagy együtt imádkozunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

A különnyugdíjak szabályozása és a közigazgatás reformja is része lesz a második fiskális csomagnak

A második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.

A különnyugdíjak szabályozása és a közigazgatás reformja is része lesz a második fiskális csomagnak
2025. július 11., péntek

Bolojan ismertette a második deficitcsökkentő csomagot

Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.

Bolojan ismertette a második deficitcsökkentő csomagot
2025. július 11., péntek

Lemondott a fizetése 20 százalékáról energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Lemondott a fizetése 20 százalékáról energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak

A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak
2025. július 11., péntek

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag

A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag
2025. július 11., péntek

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot

Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot
2025. július 11., péntek

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat

Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat
2025. július 11., péntek

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér
2025. július 11., péntek

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül
2025. július 11., péntek

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest