Hirdetés
Hirdetés

A tervek szerint néhány éven belül akár 160 kilométer/órás sebességgel is haladhatnak a szerelvények Brassó és Segesvár között

A vasúti fejlesztések négy éven belül elkészülnek •  Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

A vasúti fejlesztések négy éven belül elkészülnek

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Felkerült az országos közbeszerzési rendszerbe, és már az ajánlatokat várják a segesvári elkerülőút megvalósítására, amelynek kivitelezési határideje 38 hónap. Nem csak az autós közlekedést könnyítik meg, „hamarosan” megéri vonattal is megközelíteni Brassó felől a középkori váráról híres települést, hiszen néhány éven belül már 160 kilométer/órás sebességgel haladhatnak a szerelvények, a jelenleg zajló felújításnak köszönhetően.

Simon Virág

2021. június 21., 20:122021. június 21., 20:12

A Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság meghirdette a segesvári elkerülőút elkészítési tervét, amelynek összértéke csaknem 400 millió lej. Az ajánlatokat augusztus 18-ig fogadják. Az elképzelés szerint a nyertes cégnek 14 hónapja lesz, hogy megtervezze a munkálatokat, és 24 hónapja, hogy megépítse a 13 kilométeres elkerülőutat.

Hirdetés

Nem rongálódnak majd a várfalak

A város polgármestere, Iulian Sârbu a terv kapcsán arról beszélt, nagyon várták, hogy elkezdődjön a kerülőút tervezése, megépítése, hiszen jelenleg a városon keresztül haladnak a tehergépkocsik, károsítva, gyengítve a várfalakat. Pedig Segesvár egyik legnagyobb erőssége, vonzereje a lakott középkori vár, amelyet évente több tízezren keresnek fel. A polgármester arról is beszélt, hogy

a tervek szerint a kerülőút Fehéregyházáról indul – ahol lesz egy körforgalom és egy aluljáró is –, majd Segesvárt elkerülve Hétúrnál fog visszatérni a főútra. Többek között egy új hidat is építeni kell, hogy a forgalom áthaladjon a Nagy Küküllő fölött.

A városvezető bizakodó, hogy sikeres lesz a licit, és augusztusban már tudni fogják, ki végzi majd a munkálatokat.

A vasútvonal is korszerű lesz

A hétvégén Maros megyébe látogató Cătălin Drulă közlekedésügyi miniszter is bizakodva beszélt arról, hogy sínen van a segesvári kerülőút megépítése; ugyanakkor azt is elmondta, hogy nagylélegzetű vasúti fejlesztések is zajlanak Segesváron. A miniszter szerint pár éven belül óránkénti 160 kilométeres sebességgel lehet közlekedni Brassó és Segesvár között. Az említett szakaszon jelenleg Brassó és Apáca, illetve a Kaca és Segesvár között összesen 86 kilométert újítanak fel, a munkálatoknak idén tavasszal fogtak neki, a tervek szerint négy éven belül fejezik be. A Segesvár és Brassó közötti vasútvonal része a Kürtös–Arad–Püski–Segesvár–Brassó–Bukarest–Konstanca nyomvonalon haladó Rajna-Duna transzeurópai vasúthálózatnak. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés