Fotó: Haáz Vince
Az érettségi szóbeli próbáin már túl vannak, az írásbeli pedig vészesen közeleg. Érettségiző diákokat kérdeztünk az eddigi tapasztalataikról az érettségivel kapcsolatban. Arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy hogyan készülnek fel „a” vizsgára.
2024. június 26., 10:082024. június 26., 10:08
Négy éven keresztül készítik fel a diákokat az érettségi vizsgára – legalábbis elviekben –, a nagy megpróbáltatás pedig két részből áll: szóbeli és írásbeli vizsgából. Az idei érettségi szóbeli szakasza már lezárult, így végzős diákokat kérdeztünk arról, hogy milyen tapasztalattal maradtak a vizsga után, továbbá, hogy hogyan készülnek fel a még hátralévő írásbelire.
Ennek ellenére van az érettségizőkben egyfajta félsz, de alapvetően nem aggódják túl a szóbeli feleletet. Egy diák szerint „ha a személyiddel bemész, már át is mentél a vizsgán, továbbá a minősítéseddel sem változik semmi”.
Fotó: Haáz Vince
A szóbeli vizsga egyöntetűen pozitív tapasztalat ennek ellenére a diákokban, hiszen többen is kihangsúlyozták: közel sem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik. Egy másik megkérdezett diák szerint „nem jelentett nagy kihívást, de mégis jó volt abból a szempontból, hogy kicsit belerázódjon a vizsgahelyzetbe”.
Tehát az alaptapasztalat az, hogy nem egy lehetetlen vizsga, továbbá nagyobb ügyet csinálnak belőle, mint amilyen valójában. Azt azonban többen is kiemelték, hogy mivel a szóbeli érettségi tételhúzás alapú,
Egy tanuló beszámolója alapján igazságtalan, hogy a magyar szóbelin van, aki a főzésről kell beszéljen, másnak pedig Ady Endréről; tehát nem egy fajsúlyúak a tételek nehézség szempontjából.
Mindezek mellett – legyen bármilyen tapasztalata az adott végzősnek az érettségiről – fölösleges időpazarlásként élik meg a diákok a szóbeli vizsgát, többük elmondása alapján értékes időt vesztegetnek vele, amit arra is szánhatnának, hogy az írásbeli vizsgára készülnek fel, aminek viszont már tétje is van.
Az érettségiző diákokat megkérdeztük arról is, hogy hogyan készülnek fel az írásbeli vizsgákra. Sokan magántanárnál vesznek órát (főleg a román vizsgára készülve), a tapasztalatok szerint pedig
abból is a harmadik tételben kidolgozandó esszék tanulása.
Fotó: Lehoczky Péter/MTI
A magyar érettségire a legtöbben nem szánnak túl sok időt, ha viszont mégis átnézik az anyagot, akkor a verselemzést és a műelemző esszéket gyakorolják. A földrajz érettségire még mindig a legtöbben a Seterra online alkalmazással készülnek fel, a matematikára pedig az egyenletek ismétlésével és tesztek oldásával.
Az érettségizők román nyelv és irodalomból július 1-jén, a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból 2-án, a választott tantárgyból 4-én, anyanyelvből pedig 5-én írásbeliznek. Az írásbeli vizsgák eredményeit július 8-án délig teszik közzé, az óvásokat ugyanaznap lehet benyújtani 12 órától 18 óráig. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket július 12-én ismertetik.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.
A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.
Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.
Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.
Közel felére csökkent a medveriasztások száma Hargita megyében a tavalyi évhez viszonyítva – közölte a megyei csendőrség. Míg 2024 első felében 219 hívás futott be a 112-re medvék jelenléte miatt, idén mindössze 110.
Idén májusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, az élveszületések száma továbbra sem haladta meg a halálozásokét – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.
1 hozzászólás