Hirdetés
Hirdetés

A rendőrségek és csendőrségek is kötelesek használni a magyar nyelvet

Árus Zsolt szerint az ítéletek segítenek a nyelvi jogok érvényesítésében •  Fotó: Gergely Imre

Árus Zsolt szerint az ítéletek segítenek a nyelvi jogok érvényesítésében

Fotó: Gergely Imre

Sikerekről és részsikerekről számolt be a Székely Figyelő Alapítvány vezetője, Árus Zsolt civil aktivista. A magyarellenes jelenségek ellen jogi úton harcoló szervezet az utóbbi időben lezárult perekben jogerős ítéletekkel ért el eredményeket.

Gergely Imre

2022. december 20., 22:012022. december 20., 22:01

Egy-egy ilyen bírósági eljárás több év alatt zárul le, jelen esetben is három-négy éves perekről van szó. Ilyen per volt az, amikor Dan Tanasă egyesületének, az ADEC-nek a sepsiszentgyörgyi parkolóautomatákkal akadt problémája, mert ezeken a magyar és angol szöveg egy szinten szerepel a románnal, és

Tanasă szerint a románnak mindenképpen a többi fölött kellene lennie.

A 2019-ben indult perben első fokon veszített Sepsiszentgyörgy polgármestere, de fellebbezett, és másodfokon belépett a perbe a Székely Figyelő is. A jogerős ítélet idén novemberben született meg a Bukaresti Ítélőtáblán, kimondva: nincs igaza az ADEC-nek, hiszen

nincs olyan törvény, ami azt mondaná, hogy ilyen feliratoknál milyen kell legyen a sorrend.

Az ADEC által említett jogszabály csakis a középületek névtábláira és a településjelző táblákra vonatkozik, más feliratokra nem. Árus szerint

a mostani ítélet hivatkozási alap lehet más hasonló perekben.

És mivel számos más ügyben ezzel ellentétes döntések születtek, kérni fogják a Legfelsőbb Bíróságot, hogy adjon ki egy kötelező érvényű döntést, hogyan kell eljárni ilyen esetekben.

A rendőrségnek, csendőrségnek is kötelező

Most zárult le az a jogi folyamat is, amelyet 2020-ban azért indított a Székely Figyelő Alapítvány, mert a belügyminisztérium a járvány idején nem tette lehetővé, hogy a lakhely elhagyásához szükséges nyilatkozatot magyar nyelven is ki lehessen állítani.

Hirdetés

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács ebben az ügyben is megállapította, hogy a minisztérium diszkriminált, ellenben az bírósághoz fordult és nyert is. Azonban a Legfelső Ítélő- és Semmitőszék kimondta, hogy

a rendőrség és a csendőrség megyei parancsnokságai közintézmények, tehát érvényesek rájuk a Közigazgatási Törvénykönyv vonatkozó előírásai.

Árus szerint ez azért lényeges, mert eddig, amikor szóba került, hogy a rendőrség és csendőrség megyei, illetve helyi parancsnokságai kötelesek-e használni a magyar nyelvet ott, ahol a magyarság részaránya meghaladja a 20 százalékot, az elutasító válasz alapja mindig az volt, hogy azok se nem helyi, se nem dekoncentrált közintézmények, hanem egy központi struktúrához (az országos rendőr-, illetve csendőrparancsnoksághoz) tartoznak, esetükben tehát nem érvényesek a Közigazgatási Törvénykönyvnek a nyelvi jogokra vonatkozó előírásai. A mostani ítélet mást mond, vagyis azt, hogy

ezekre az intézményekre is érvényesek a Közigazgatási Törvénykönyv vonatkozó előírásai.

Ez pedig „hivatkozási alapot jelent mostantól minden olyan esetben, amikor bárki vitatná a rendőrség és/vagy csendőrség helyi vagy megyei egységeinek a státusát, illetve ha ez a kérdés egy perben merül fel, akkor a bírónak az ítélet meghozatala során ezt tényként kell figyelembe vennie. Következésképpen

Idézet
a rendőrségek és csendőrségek igenis kötelesek a magyarok által lakott megyékben, illetve településeken használni a magyar nyelvet is az állampolgárokkal való kommunikációban, szóban is meg írásban is. Tudjunk róla, s éljünk ezzel a jogunkkal,

mert mint köztudott, minden jog annyit ér, amennyit használnak belőle” – fogalmazott Árus Zsolt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés