
Fotó: Tuchiluș Alex
Iskolai zaklatás, különös tekintettel az online formájára – téma, amiről keveset beszélünk, de a mai fiatalság mindennapjait megnehezíti, akár élhetetlenné teszi. Erről tartott előadást Kézdivásárhelyen dr. Frigy Szabolcs István az MCC meghívására.
2024. november 16., 09:032024. november 16., 09:03
2024. november 16., 09:332024. november 16., 09:33
„Veszélyes szülői, pedagógusi illúziónak tartom, amikor azt mondjuk: tudom, mi zajlik a gyerek életében, fejében” – indította előadását az egyetemi oktató, iskolai tanácsadó. Mint mondta, gyakran hallja a szülők kedvenc mantráját gyerekeik irányába, miszerint „nincs semmi más dolgod, mint tanulni”, ez azonban veszélyes közeledés fiataljaink felé, hiszen teljes joggal érezhetik úgy, hogy számukra is lehet nehéz az élet.
Az előadás során a szakértő a zaklatás minden formájára kitért, de ami a mai fiatalokat leginkább érinti, az az online bántalmazás.
A környezetében lévő felnőttek pedig gyakran nem is tudnak arról a depresszív, szorongó helyzetről, amibe a gyerek belekerült.
Az előadás során, a szakértő személyes tapasztalatai alapján hamar kiderült, hogy a gyerekek kreatívok – az internetes zaklatás tekintetében is. A mémek készítésén, a gyűlölködő csoportok létrehozásán túl olyan megoldásokat képesek kitalálni egymás bántására, amit felnőttként el sem tudunk képzelni, és talán a megértésük is nehézkes.
– hangsúlyozta az előadó.
Fotó: Tuchiluș Alex
Az internet nem tudatos használata már önmagában sok kárt okoz a fiataloknak. Bántja az önértékelésüket, téves világkép alakul ki bennük, hiszen minden platformon csak a tökéletes, felhőtlen és makulátlan, azaz torz kép köszön vissza számukra.
– emelte ki Frigy Szabolcs.
Egy kutatás rávilágított, a fiatalok 51 százaléka szerint az internetes zaklatás a fizikainál is rosszabb, hiszen kevesebb eszköz áll rendelkezésükre ellene. A bántalmazottak 38 százaléka nem mondja el a szüleinek, hogy zaklatják. A szakember szerint ez azért van, mert a gyerekek csak akkor kérnek segítséget, ha bíznak abban, hogy a felnőtt tud is segíteni rajtuk.
Meg kell tehát teremteni azt a szeretetteljes, bizalmi teret a család életében, ami megtartja a titkokat, de gyógyírt nyújt a nehézségekre is.
– hívta fel a figyelmet.
Fotó: Tuchiluș Alex
Az iskolai zaklatás történetében minden gyerek elvállal valamilyen szerepet: van áldozat és van zaklató. Utóbbiak mögött azonban ott áll még csatlós – aki aktívan részt vesz ebben, „tartja az ajtót”. Van a passzív zaklatók nagy csoportja, akik nem vesznek benne részt, de tetszik nekik, nevetnek rajta. Továbbá
De ott a tétlen szemlélők nagy csoportja, továbbá a passzív és aktív védelmezőké is.
„Ha minden szereplőt csak eggyel el lehetne mozdítani az aktív védelmező felé, az már nagyszerű lenne” – mondta az előadó. A szülők, pedagógusok feladata nyitott szemmel járni, megfelelő segítséget nyújtani. Időben.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben szombaton az ország területének háromnegyedén.
1 hozzászólás