
Megszűnt a kényszerszabadságok állami támogatása. Önerőből kell folytassák a tevékenységet az érintett ágazatokban
Fotó: Erdély Bálint Előd
A munkaerőpiaci tendenciák visszatértek a normális kerékvágásba Hargita megyében, a statisztikai mutatók szerint a foglalkoztatottság és a munkanélküliség mértéke hasonló a járvány előtti időszakban mérthez. A járvány negatív hatása, sőt, a korlátozások jó része is megszűnt, de a korlátozások miatt igényelhető állami kényszerszabadság-támogatás is, így a következő hónapokban derül majd ki, hogy önerőből mennyire tudnak talpra állni a pandémia negatív gazdasági hatásai által érintett ágazatok vállalkozásai.
2021. július 11., 09:022021. július 11., 09:02
Néhány hónapja folyamatosan csökken a munkanélküliség Hargita megyében, a friss mutatók már „békeidős” állapotokat mutatnak – derül ki a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség legutóbbi összesítéséből.
A június végén feljegyzett munkanélküliek száma nagyjából kétszázzal magasabb, mint a járvány előtti esztendő azonos időszakában, azaz 2019 júniusában regisztrált adat. Ez már a normális fluktuáció része, azt lehet mondani, hogy a foglalkoztatottsági mutatók szerint minden visszatért a normális kerékvágásba – közölte Jánó Edit, a megyei munkaerő-elhelyező és szakképző ügynökség osztályvezetője. Megjegyezte azonban, hogy ez csupán a munkanélküliségi adatok által körvonalazott kép, az egyáltalán nem biztos, hogy az érintett cégek bevételei is ezt tükrözik, sőt, némelyiknél biztosan másképp látják a helyzetet.
A több mint ötezer munkanélküli közül 1562-en kapnak segélyt, a fennmaradó 3585 állástalan nem fizetett munkanélküli, azaz esetükben már lejárt a segélyezési időszak. Biztató jel az is, hogy az elmúlt hónapban sok segélyben részesülő munkanélküli talált állást, tehát ők már a segélyezési időszak vége előtt el tudtak helyezkedni – tájékoztatott Jánó Edit. Egyébként megyeszerte összesen 423 alkalmazás történt az elmúlt hónapban, legnagyobb számban a kereskedelmi szektorban.
A megyét jellemző helyzet azonban nem érvényes egységesen minden térségre is: Székelyudvarhely és környéke a megyei átlagnál továbbra is rosszabbul áll a munkanélküliséget tekintve. A pontos felmérés ugyan még nem készült el, de az egészen biztos, hogy a megye összes állástalanjának legalább a 33 százaléka a városban és környékén él, és ebben a részarányban Székelykeresztúr, illetve a kisvároshoz közeli falvak adatai benne sincsenek – tudtuk meg Jánó Edittől.
A járvány negatív gazdasági hatásainak leginkább ez az ágazat volt kiszolgáltatva, lényegében a pandémia miatt csak ebben az ágazatban történtek tömeges leépítések, ugyanis a többi érintett szektornak a korlátozások miatt támogatást biztosított az állam a kényszerszabadságra, illetve a munkaprogram-csökkentésre is, megelőzve így a csoportos elbocsátásokat. Noha a könnyűiparban történtek már nagyobb számú alkalmazások, és emellett havonta további 15-20 korábbi készruhaipari alkalmazott talál munkát átlagban, a korábban elbocsátottak egy része még nem tudott elhelyezkedni.
Dacára annak, hogy a foglalkoztatottsági mutatók egyre kedvezőbbek, az csak az elkövetkező hónapokban derül majd ki, hogy a járvány negatív hatása és a korlátozások által érintett ágazatok szereplői önerőből milyen mértékben tudják folytatni tevékenységüket. Múlt hónapban ugyanis megszűnt a kényszerszabadságok állami támogatása – ugyanis annyira enyhültek a járványügyi korlátozások –, így a korlátozások által korábban érintett vállalkozások már nem tudják állami pénzen kényszerszabadságon tartani alkalmazottaikat: újra munkát és bért kell biztosítsanak számukra, különben kénytelen lesznek elbocsátásokat alkalmazni. Kényszerszabadságot ugyan továbbra is elrendelhetnek a vállalkozások, de arra már nem kapnak állami támogatást, maguk kell finanszírozzák azt – mondta Jánó Edit.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!