A gyerekek érzelmi intelligenciáját fejlesztik

Bábokkal is megjelenítik magukat, érzelmeiket a résztvevő gyermekek •  Fotó: Gecse Noémi

Bábokkal is megjelenítik magukat, érzelmeiket a résztvevő gyermekek

Fotó: Gecse Noémi

Gyakori, hogy hiányosak a gyermekek szociális készségei és érzelmi intelligenciája, iskolás korban pedig a teljesítménykényszer miatt már nem is nagyon van lehetőség odafigyelni ezekre – ezért szervezett tábort az érzelmi intelligencia fejlesztésére a csíkszeredai Grafirka Egyesület.

R. Kiss Edit

2018. július 19., 20:112018. július 19., 20:11

A csíksomlyói Fodor-házban pénteken ér véget a Röptető elnevezéssel meghirdetett tábor, a résztvevő 27 környékbeli gyermeknek pénteken a szülei is benéznek a foglalkozásokra.

A tábort az érzelmi intelligencia fejlesztésére szervezték, a gyermekek az élménypedagógia, zene és mozgás, bábozás, továbbá szakemberek – Surányi Zoltán tréner, Máthé Tünde és Nyírő Ibolya óvópedagógusok és mentálhigiénés szakemberek, Bakó Klára képzőművész és Gál Ildikó óvópedagógus – segítsége révén tanultak önmagukról és másokról is.

Nincs hol megtanulni

Idézet
Sokat dolgozunk gyermekekkel és azt tapasztalom, hogy nemcsak az érzelmi intelligencia, hanem a szociális készség, képesség is lassan kihalófélben van, nem azért, mert a gyermekek rosszabbak lennének, hanem mert átalakul a társadalom, megszűnnek azok a helyek, alkalmak, ahol ezeket a gyermekek összeszedhetnék

– mondta Surányi Zoltán. A tréner szerint míg régebb a kisebb családban vagy a többgenerációs nagycsaládban, az utcán a gyermektársak között, a közös játék során nagyon sok mindent megtanulhattak a gyermekek az egymáshoz, a fiatalokhoz, az idősekhez való kapcsolódásról, konfliktusokról, azok kezeléséről, addig ma már többnyire hiányoznak ezek az alkalmak. Az érzelmi intelligencia és a szociális készségek hiánya pedig azt eredményezi, hogy az érintett gyermekek később nehezebben oldják meg a problémáikat, hisz hiányoznak az eszközeik például a konfliktuskezeléshez.

Az eszköztelenség pedig agresszióhoz vezet

– mutatott rá.

Hiánypótló kezdeményezés

Máthé Tünde mentálhigiénés szakember azt mondta el, óvópedagógusként azt tapasztalja, hogy már három éves korban is látszanak a családból hozott mintákon az érzelmi intelligencia hiányosságai. „Az óvodának az a szerepe, hogy a gyermekek szociális készségeire figyeljen, azokat alakítsa. Ebben a korban a legképlékenyebbek, legérzékenyebbek és legkiszolgáltatottabbak a gyermekek, nagyon fontos, hogy az óvópedagógusok odafigyeljenek a szociális készségeik, az önértékelésük, az önbecsülésük fejlesztésére. És az érzelmekre, mert

Idézet
ebben a korosztályban az érzelmeken keresztül lehet kommunikálni a gyermekekkel, nem szavakkal, hanem érintéssel, szeretettel

– mutatott rá. Hozzátette, az iskolában viszont az oktatási rendszer teljesítménykényszere miatt már nincs lehetőség erre is figyelni, úgy látják, törés következik be ezen a téren, ezért is várták a táborba a 10-12 éves korosztályt.

Iskolai bántalmazások

A táborban önmagukról tanultak a gyermekek, illetve megtapasztalhatták, viselkedésük hogyan hat a társukra, megjeleníthették, elmondhatták, ha rossz érzéseket váltott ki valaki viselkedése,

megtanulták elmondani a másiknak, hogyan viselkedjen úgy, hogy neki az jó legyen.

Amint a szakemberek elmondták, a táborban rendezett családi körülmények között élő gyermekek vannak, de sokukról kiderült, hogy az iskolában bántalmazást éltek meg és ez ellen nem volt eszközük. A foglalkozások során hamar megnyíltak a gyermekek és amint a tréner elmesélte,

már első nap olyan dolgokat osztottak meg, amelyek egy felnőtt csoportban elképzelhetetlen, hogy már kezdetben előkerüljenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 04., szerda

Számos épület megújul a szentegyházi Gábor Áron Iskolaközpontnál

Több pályázatot is megnyert a szentegyházi önkormányzat, így számos, a Gábor Áron Iskolaközponthoz tartozó épület – az elemi osztályosok által használt épületek, az ebédlő, a bentlakás stb. – felújításának anyagi fedezetét tudják biztosítani.

Számos épület megújul a szentegyházi Gábor Áron Iskolaközpontnál
2024. szeptember 04., szerda

Szféra – összművészeti élmény málladozó falak között

Ma már csak az udvar málló betontömbjei és az épület romos belső terei jelzik, hogy itt egykor Marosvásárhely egyik népszerű vendéglője működött. A régi Predeal vendéglőben és annak udvarán 10. alkalommal szervezik meg a Szféra kortárs művészeti teret.

Szféra – összművészeti élmény málladozó falak között
2024. szeptember 04., szerda

Iskolakezdésre készülnek a megyei hatóságok: szigorú ellenőrzésekre számíthatnak az intézmények

Maros megyében csupán egy oktatási intézmény nem rendelkezik a működéshez szükséges egészségügyi engedéllyel, tizenhat intézmény pedig tűzvédelmi engedély nélkül kezdi meg a tanévet.

Iskolakezdésre készülnek a megyei hatóságok: szigorú ellenőrzésekre számíthatnak az intézmények
2024. szeptember 04., szerda

Már biztos: jövőre is a Sepsi Arénánál szervezik a Tabakó fesztivált

Az esős idő sem törte meg a sikerét a Sepsi Tabakó Fesztiválnak, amelyre idén is több mint 24 ezren látogattak ki. Ám az idei kiadás különlegesebb volt a többinél.

Már biztos: jövőre is a Sepsi Arénánál szervezik a Tabakó fesztivált
2024. szeptember 04., szerda

Újdonságok a nyolcadikosok képességfelmérőjénél és az érettséginél az új tanévben

Az új tanévben az eddiginél korábban, június vége előtt tartják meg az országos vizsgákat – jelentette be szerdán Ligia Deca tanügyminiszter.

Újdonságok a nyolcadikosok képességfelmérőjénél és az érettséginél az új tanévben
2024. szeptember 04., szerda

Befejeződött a gyárépítés, nemzetközileg is kulcsfontosságú helyszínné válna a Maros megyei település

Befejeződött a Knauf Insulation dicsőszentmártoni gyárának építése. A 140 millió eurós beruházással létrejött gyárban még idén, az utolsó negyedévben elindul a termelés.

Befejeződött a gyárépítés, nemzetközileg is kulcsfontosságú helyszínné válna a Maros megyei település
2024. szeptember 04., szerda

Emlékszünk még a háromváltásos oktatásra? Az új tanévben is lesz ilyen

Hétfőn tantermi jelenléttel kezdődik a tanév mind a több mint hárommillió romániai iskolás számára – jelentette be a szerdai kormányülés után Ligia Deca tanügyminiszter.

Emlékszünk még a háromváltásos oktatásra? Az új tanévben is lesz ilyen
2024. szeptember 04., szerda

Elszakadt a cérna egy Szeben megyei rendőrnél, aki a feljelentés szerint megütött és megrugdosott egy sofőrt

Őrizetbe vettek egy Szeben megyei rendőrt, aki szeptember elsején este megütött és megrugdosott egy gépkocsivezetőt Nagydisznódon (Cisnădie) – nyilatkozta szerdán az Agerpres hírügynökségnek Teodora Iacob, a nagyszebeni ügyészség szóvivője.

Elszakadt a cérna egy Szeben megyei rendőrnél, aki a feljelentés szerint megütött és megrugdosott egy sofőrt
2024. szeptember 04., szerda

Idén is megtartják az erdélyi történész társadalom legnagyobb szakmai találkozóját

Több mint hetven kutatót várnak az ötödik alkalommal megszervezésre kerülő Erdélyi Történész Táborba, amelyet szeptember 5–8. között tartanak Gyergyóremetén. A többnapos rendezvényen számos szakmai beszélgetést is szerveznek.

Idén is megtartják az erdélyi történész társadalom legnagyobb szakmai találkozóját
2024. szeptember 04., szerda

Tej nélkül indul a tej-kifli program Háromszéken

Kifli, keksz és alma biztosan lesz, tejet azonban nem kapnak a diákok szeptember 9-étől – jelentette be Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az új tanév első igazgatói ülésén.

Tej nélkül indul a tej-kifli program Háromszéken
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!