A forradalom új szimbólumot adott nekünk: a lyukas zászlót

Ilyen volt Szilágyi Árpád is, aki Márai Sándor: Mennyből az angyal című versét szavalta el.

Ezt követően Csergő Tibor polgármester rámutatott, 1956 hagyatéka nem csupán a forradalom csillogó napjairól szól, hanem az azt követő megtorlásról, és azokról is, akik a forradalom leverése, a meghurcoltatások ellenére is kitartottak a magyar szabadság eszméje mellett. Büszkébbek lehetünk, hogy vannak köztünk is olyan személyek mint Szilágyi Árpád, aki

A forradalmat, amellyel visszaszereztük nemzetközi téren hitelünket, büszkeségünket, gyergyói embereknek is köszönhetjük – hangzott el.

Benedek Csaba történelemtanár felidézve a forradalom előzményeit, beszélve a Rákosi-rendszer elnyomásának sötét időszakáról, rámutatott:

Felszabadításként kellett elfogadni a kegyetlen szovjet megszállást, az elnyomó rendszer a magyar szimbólumot és a történelmet is el akarta tüntetni. Az ő olvasatukban a magyar történelem 1945-ben kezdődött. Nem véletlen, hogy ’56 követelési között ott találjuk a nemzeti ünnepek, szimbólumok visszaállítását.

„Az elnyomók célja az volt, hogy szimbólumainkat elvegyék tőlünk. De 1956 egy újabb nemzeti szimbólumot adott nekünk: a lyukas zászlót. Amely nemcsak a magyar nemzetnek, de az egész világ nemzetei száméra a szabadságvágy kifejezésének jelképévé vált.

– szögezte le Benedek Csaba.

Keresztes Zoltán plébános arra emlékeztetett, hogy az 1956 utáni erdélyi megtorlások során az akkori román hatalom

• harmincezer embert tartóztatott le (nem csak magyarokat),

• ötven halálos ítéletet hozott,

• és az ismert adatok szerint 139 magyar ember halt bele a kínzásokba a börtönökben.

De azt most sem lehet tudni, hogy hány magyart végeztek még ki a romániai gulág valamelyik börtönében

Erdély és az erdélyi magyarság sorsát kívánták jobba fordítani, anyanyelvi kultúráját védelmezni, gyarapítani. Csak próbálták továbbadni a következő nemzedéknek a transzszilván gondolatot, a szülőföldön együtt élő nemzetek kölcsönös tisztelete és megbecsülése szellemében. Ez akkor halálos szó volt, megtorolandó főbűnnek számított. Ma rájuk emlékezünk. Rájuk, akik érezték szabadság ízét és képesek voltak meghalni érte” – fogalmazott Keresztes Zoltán. Zárásként Kós Károlyt idézte:

Az eseményt az Ipartestület Férfikara által előadott dalok, Cine Henrik szavalata és a Vaskertes Iskola gyermekcsoportjától hallható népdalok tették ünnepibbé.