
Ideiglenesen feloldották a behajtási tilalmat
Fotó: Dan Mariș
Ideiglenesen megnyitották a Marosvásárhelyt Maroskeresztúrral összekötő, felújítás alatt álló útszakaszt. Korlátozások azért vannak.
2024. december 20., 16:572024. december 20., 16:57
Maroskeresztúr polgármestere, Kovács Edit pénteken jelentette be közösségi oldalán, hogy egyeztettek a marosvásárhelyi városvezetővel, Soós Zoltánnal és közös nevezőre jutottak:
Az ünnepek előtti időszakban szinte lehetetlen megközelíteni Marosvásárhelyt Maroskeresztúr irányából,
A két települést összeköti egy volt földút, amelynek felújítását idén kezdték el, és jövőre kell befejezzék.
Ezt, a kombinát mögött elhaladó, a két települést összekötő utat nyitották meg pénteken, az ünnepek idejére. Kovács Edit kifejtette, hogy a megnyitott útszakaszra tilos ráhajtani teherautóval, kizárólag a 3,5 tonna összsúly alatti autók közlekedhetnek.
Éles lőszerek kerültek elő egy lakóház építése során Balánbányán, ezért pirotechnikai beavatkozásra volt szükség szombaton. Összesen 447 lövedéket találtak fémkeresővel.
Súlyosan megsérült egy székelyudvarhelyi turista szombaton a Fogarasi-havasokban.
Elkobozta a környezetőrség az első olyan munkagépet, amelyet drónfelvételek segítségével leleplezett illegális hulladékkezeléshez használtak – jelentette be szombaton Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
A csíkszeredai ünnepvárás hangulatához egy különleges mesebalett-előadás is hozzájárul, amelynek középpontjában a jól ismert Grincs története áll.
Szemmel láthatóan haladnak a munkálatok a marosvásárhelyi szívintézetnél és a súlyos égési sérültek központjában, és ez nagyon megható – jelentette ki szombaton délután Marosvásárhelyen az egészségügyi miniszter.
A Vadon Egyesület kiosztotta a XII. TransNatura Természetfotó pályázat díjait péntek este, Sepsiszentgyörgyön. Az idei kiírásra beérkezett fotókon gyakran tettenérhető az absztrakció a mikro- és makrovilágban.
A craiovai ítélőtábla egyik bírája bejelentette, hogy szombaton csatlakozni fog a bíróság épülete előtt az igazságszolgáltatás függetlenségéért tüntetőkhöz.
Felfüggesztették a beutalásokat és elhalasztották az előre betervezett műtéteket a iași-i Szent Mária gyermekkórházban.
Börtönbe került egy 28 éves, ittas vezetésért már elítélt férfi, egy 56 éves ellen pedig bűnügyi eljárás indult Kovászna megyében. Mindketten ittas állapotban vezettek autót.
Több ezren tüntettek péntek este a bukaresti Victoriei téren a Recorder oknyomozó portálnak a rendszer problémáit feltáró dokumentumfilmje nyomán.
szóljon hozzá!