
Kerékpársáv póznákkal
Fotó: Gecse Noémi
Noha két és fél éve befejezték az utca felújítását, és a föld alá helyezett villanyvezetékeket is betáplálták a fogyasztókhoz, a csíkszeredai Szász Endre utcában még nem lehet eltávolítani a beton villanyoszlopokat. Optikai kábeleket kell áthelyezni ezekről, és ez nem megy egyszerűen.
2018. január 20., 10:252018. január 20., 10:25
A Szász Endre utca felújítását 2015 őszére fejezték be, miután esővíz-elvezető hálózatot építettek, felújították a szennyvízvezetéket, és új járdaburkolat készült. Ezzel párhuzamosan a gáz- és a villanyvezetékeket is újakra cserélték – minden a föld alá került, a járdaburkolat térkövei alá védőcsöveket is elhelyeztek. Ezt követően a fogyasztók csatlakoztatása is megtörtént az új villamos hálózathoz, de a betonból készült oszlopok, és a légvezetékek maradtak.
A helyzet azóta sem változott, noha időközben eltelt több mint két év. Akárcsak korábban a Szék útján, itt sem illenek a megváltozott utcaképbe a beton villanypóznák, ezek ugyanis a vörös színű aszfalttal burkolt kerékpársávon helyezkednek el, akadályozva, zavarva a bicikliseket.
– ezt kérdésünkre Antal Imre, az Electrica áramszolgáltató üzemviteli osztályának csíkszeredai igazgatója is megerősítette. El is távolítanák azokat a póznákkal együtt, de nem rajtuk múlik a késlekedés, és még azt sem lehet tudni, hogy mikor történhet ez meg.
Az igazgató kérdésünkre azt mondta, a betonoszlopokra jelenleg is felfüggesztett optikai kábelek – távközlési-, tévé-, és internetszolgáltatók vezetékei – eltávolítása még nincs napirenden, mivel a földbe helyezett optikai hálózat kiépítése nem haladt a kellő ütemben. Ezért az áramszolgáltató alkalmazottai mindaddig nem vehetik ki a póznákat, amíg ez a folyamat be nem fejeződik.
Hozzátette, vannak olyan szolgáltatók is, amelyek kábeleit nem lehet levenni, és a földön hagyni abban az esetben, ha elkezdenék az oszlopok kiemelését.
Amint az új optikai hálózat elkészül, és át tudnak erre állni a szolgáltatók, minimális idő alatt, anélkül, hogy akadályoznák a munkálatot, a betonoszlopokat és a légvezetékeket is eltávolítják az utcából – ígérte Antal.
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
szóljon hozzá!