A csökkenéstől az ezer lejt meghaladó növekedésig

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Hargita és Maros megyében is a nyugdíjasok több mint kétharmadának növekszik a nyugdíja az újraszámolás után. Az erről szóló határozatokat legkésőbb augusztus végéig meg kell kapják az érintettek. Néhány példát is összegyűjtöttünk, hogy milyen esetben csökkent, illetve nőtt az öregségi juttatás.

Simon Virág

2024. augusztus 27., 07:552024. augusztus 27., 07:55

Második hete kézbesítik a postások a nyugdíjak újraszámításáról szóló határozatokat. Az első döntések kézbesítése után már sorok alakultak ki a megyei nyugdíjpénztáraknál, sokan ugyanis elégedetlenek voltak, hibát találtak vagy egyszerűen nem értették meg a közölt iraton levő adatokat.

Tartják az ütemtervet

Maros megyében a postások naponta a határozatok körülbelül 10 százalékát tudják kézbesíteni, ami napi több mint 12 ezret jelent.

Az illetékesek szerint a kézbesítés jól halad, így a hét végéig minden határozatot kivisznek a címzetthez.

A Hargita megyei postahivatal vezetőjétől is a kézbesítések üteméről, az ezzel kapcsolatos fejleményekről szerettük volna kérdezni, ám pénteki és hétfői többszöri keresésünkre sem reagált – holott épp most lenne szükség a postai tájékoztatásra.

•  Fotó: Facebook/Compania Naţională Poşta Română Galéria

Fotó: Facebook/Compania Naţională Poşta Română

Egyébként fontos tudnivaló, hogy

amennyiben a postás sem az érintettet, sem egy felnőtt hozzátartozóját nem találja otthon, akkor a postaládában értesítést hagy, hogy a címzett a lakhely szerinti postahivatalban veheti át a hivatalos iratot.

Ha ez nem történik meg két munkanapon belül, akkor újabb értesítést hagynak az érintett postaládájában. A második értesítés után a posta húsz napig tartja a hivatalban az iratot, ezt követően visszaküldi a megyei nyugdíjpénztárnak.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Sokaknak fog emelkedni az öregségi nyugdíja

Maros megyében a nyugdíjpénztár adatai szerint 50 ezer érintettnek nőtt a nyugdíja 1-500 lej közötti összeggel; 30 ezren kapnak 500-1.000 lejjel többet; mintegy húszezren vannak, akiknek szeptembertől a postás 1.000-2.000 közötti összeggel többet hoz. Jó hírt közöltek azzal a 2.500 Maros megyei nyugdíjassal, akiknek a nyugdíjemelése 2.000- 3.000 között van.

Hozzávetőlegesen 150 olyan idős személy van Maros megyében, akinek a juttatás átszámítása 3.000 lej feletti növekedést hozott.

A hivatalos adatok szerint Maros megyében 25 ezer nyugdíjas esetében nem jár plusz pénzzel a nyugdíjakat érintő intézkedés és ezek közül 15 ezer érintettnek, papíron csökkent a nyugdíja.

Hargita megyében, mint Fejér Zsuzsanna nyugdíjosztályi aligazgatótól megtudtuk, a nyugdíjak 82,95 százaléka nőtt az újraszámolás nyomán, ez szám szerint ez 59.138 nyugdíjast jelent. Azonban megközelítőleg 12 ezer nyugdíjas esetében az újraszámolás nem eredményezett emelést, ugyanis

azok számíthatnak megnövekedett nyugdíjra, akik 25 év fölötti ledolgozott munkaévvel rendelkeznek, és ezalatt az idő alatt fizettek társadalombiztosítási hozzájárulást.

A növekedés átlagos összege megyei viszonylatban 621,41 lej.

Hargita megyében 29.320 esetben a nyugdíj 1 és 500 lej közötti összeggel, 17.627 nyugdíj 501 és 1000 lej közötti, 11.317 nyugdíj 1001 és 2000 lej közötti, 834 nyugdíj 2001 és 3000 lej közötti, 40 nyugdíj pedig 3000 lejen felüli összeggel nő.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Az aligazgatónő megerősítette azt is, hogy készséggel állnak azon nyugdíjasok rendelkezésére, akiknek kérdéseik vannak az újraszámítással kapcsolatban; ők naponta, 8 és 14 óra között kereshetik fel a Hargita Megyei Nyugdíjpénztárt Csíkszeredában a Kossuth Lajos utca 94. szám alatt. Külön ügyfélfogadó irodát alakítottak ki ennek érdekében, melynek személyzetlétszámát illetve nyitvatartását tovább fogják növelni, amennyiben igény lesz rá.

Tíz évet vagy fél évszázadot dolgozott?

Kíváncsian kérdeztük meg ismerőseinket, ismerőseink ismerőseit, hogy kinek milyen mértékben változott vagy sem a nyugdíja.

Nyárádmentén, az egyik idős asszonynak a hivatalos értesítés szerint csupán 800 lej kellene legyen a havi juttatása, tíz év munkaidő és társadalombiztosítási hozzájárulás fizetés után, de szeptembertől is megmarad a garantált 1281 lejes nyugdíja.

Volt olyan Maros megyei érintett, akinek 48 lejjel nőtt a nyugdíja, ő 22 évet dolgozott, majd betegnyugdíjba vonult.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Ötszáz lejes emelésről értesítették azt a Kovászna megyei nyugdíjas hölgyet, aki 37 évet dolgozott a kereskedelemben. Egy gyergyószentmiklósi nyugdíjas óvónő, aki már a múlt hét elején megkapta az értesítést, ezer lejjel több nyugdíjat fog kapni szeptembertől. A Maros megyei lőrincfalvi nyugdíjasok közül is vannak elégedettek: 600, illetve 900 lejjel gyarapodott a nyugdíjuk, mindketten közel negyven évet dolgoztak és fizették a járulékokat.

A megkérdezett székelyudvarhelyi nyugdíjasok közül az egyiknek, aki 33 évet dolgozott gyári munkásként, majd egészségügyi kisegítőként, nyolcszáz lejjel emelték meg a nyugdíját, de még így sem éri el a háromezer lejt.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Két, az átlagosnál nagyobb emelésről is beszámoltak a megkérdezettek: 1400 lejjel lesz magasabb a nyugdíja az egyik marosvásárhelyi érintettnek, aki a vegyipari kombinátban dolgozott és a törvény értelmében, a nehéz munkakörülményekre való tekintettel, már 50 évesen nyugdíjba vonulhatott.

1955 lejjel lesz nagyobb szeptembertől a nyugdíja annak a szakembernek, aki 56 évet dolgozott, ebből 7 évet már nyugdíjasként,

de végig fizette a társadalombiztosítási hozzájárulást. Ezzel az összeggel meghaladja a juttatása a hétezer lejt.

A számokon innen és túl fontos újra kihangsúlyozni: az újraszámítás eredményezhet ugyan a jelenleg folyósítottnál kisebb összegű nyugdíjat, azonban

az újraszámítás előtt megállapított és folyósított nyugdíjat fogják fizetni.

Fejér Zsuzsanna aligazgató ráadásként fontosnak tartotta elmondani: azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek a nyugdíja az állam által garantált minimális 1281 lej alatt volt és az újraszámítás után sem haladta ezt meg, ők továbbra is 1281 lejt fognak kapni. Tehát, gyakorlatilag senkinek sem csökken a nyugdíja, marad azzal, amivel eddig is kifizetésben volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 27., péntek

Még vannak, akik várják nyugdíjuk újraszámolását

Hargita megyében még nem ért véget a nyugdíjak újraszámolásának folyamata, az erről szóló határozatokat még nem kapta meg mindenki, de ez rövid időn belül megtörténik – tájékoztatott a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár vezetősége.

Még vannak, akik várják nyugdíjuk újraszámolását
2024. szeptember 27., péntek

Megyei és kormánypénzeket kapott Gyergyószentmiklós

991 ezer lej érkezett Hargita Megye Tanácsától és 792 ezer lej Bukarestből, ezt vette be a költségvetésébe pénteken Gyergyószentmiklós önkormányzata. Kisebb beruházásokra és a színház működtetésére fordítják a pénzeket.

Megyei és kormánypénzeket kapott Gyergyószentmiklós
2024. szeptember 27., péntek

Félbeszakított hétvége: vasárnaptól eső és olyan lehűlés, hogy a hegyekben havazhat is

Heves esőzések várhatók Romániában a hét végén az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken kibocsátott figyelmeztető előrejelzései szerint.

Félbeszakított hétvége: vasárnaptól eső és olyan lehűlés, hogy a hegyekben havazhat is
2024. szeptember 27., péntek

Két perc – ennyi kellett, és elfogyott a Zöldház programban elsőként induló régió pénzkerete

Elindították pénteken délelőtt tízkor a Zöldház program 2024-es kiírását; az északnyugati régió számára elkülönített, összesen 274,29 millió lejes támogatási keret alig két perc alatt kimerült – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium.

Két perc – ennyi kellett, és elfogyott a Zöldház programban elsőként induló régió pénzkerete
2024. szeptember 27., péntek

Szolgálati közlemény

Kedves olvasóink! Technikai problémák miatt a Székelyhon bizonyos cikkei egy ideig nem voltak elérhetők. A kellemetlenségért elnézést kérünk.

Szolgálati közlemény
Szolgálati közlemény
2024. szeptember 27., péntek

Szolgálati közlemény

2024. szeptember 26., csütörtök

Zárt ajtók mögött döntöttek arról, hogy kikre lehet majd szavazni az RMDSZ listáján Maros megyében

Rangsorolta a Területi Képviselők Tanácsa a Maros megyei parlamenti képviselő-jelölteket csütörtökön délután. A listát Csép Éva Andrea vezeti, akit Vass Levente, valamint Kolcsár Anquetil Károly követ.

Zárt ajtók mögött döntöttek arról, hogy kikre lehet majd szavazni az RMDSZ listáján Maros megyében
2024. szeptember 26., csütörtök

A szakértőre várnak, nem halad az úzvölgyi határper

Több mint másfél éve várják azt a kataszteri dokumentációt, amelynek elkészítésével a bíróság bízott meg egy szakértőt, hogy segítsen megállapítani Hargita és Bákó megye pontos határát Úzvölgye környékén.

A szakértőre várnak, nem halad az úzvölgyi határper
2024. szeptember 26., csütörtök

Készüljünk lélekben az elkerülhetetlenre: vasárnaptól jön a hirtelen lehűlés és a csapadék

Vasárnaptól erős lehűlés következik, 34 Celsius-fokról 15 Celsius-fokra zuhan a Kárpátok közötti régiókban a nappali csúcshőmérséklet, és sok helyen várható nagy mennyiségű csapadék.

Készüljünk lélekben az elkerülhetetlenre: vasárnaptól jön a hirtelen lehűlés és a csapadék
2024. szeptember 26., csütörtök

Korszerűsítik a székelyudvarhelyi művészeti iskola épületét

Korszerűsítik és kibővítik a Dr. Palló Imre Művészeti Középiskola épületkomplexumát, és több mint nyolcszáz méteren újítják fel a Kisköved és a Győzelem utcákat – derült ki a soros székelyudvarhelyi tanácsülésen.

Korszerűsítik a székelyudvarhelyi művészeti iskola épületét
2024. szeptember 26., csütörtök

Levél magamhoz – felolvasószínházi előadás

Marosvásárhelyi fiatalok lépnek fel Székelyudvarhelyen, a Közösségépítők konferenciáján, október 8-án.

Levél magamhoz – felolvasószínházi előadás
Levél magamhoz – felolvasószínházi előadás
2024. szeptember 26., csütörtök

Levél magamhoz – felolvasószínházi előadás

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!