Hirdetés
Hirdetés

A 120 éves gyergyószentmiklósi áramszolgáltatást ünnepelték

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Új emléktábla került az áramszolgáltató vállalat gyergyószentmiklósi székhelyének falára, amely arra emlékeztet, hogy 120 éve gyúlt fel először a villanyvilágítás a városban. Az ünnepség keretében a további fejlesztések fontosságáról is szó esett.

Gergely Imre

2024. március 20., 18:572024. március 20., 18:57

Sokan összegyűltek szerdán az áramszolgáltató vállalat gyergyószentmiklósi kirendeltségének udvarán felállított sátorban, jelen volt a Distribuție Energie Electrică Romania vezérigazgatója Mihaela Rodica Suciu mellett a vállalat több vezető tisztségviselője, megyei vezetője és a cég számos alkalmazottja is.

Kicsit megkésve (a múlt évben lett volna a kerek évforduló) így ünnepelték meg azt, hogy

1903-ban Gyergyószentmiklóson elindult az első villanytelep, működésbe lépett a közvilágítás.

Amint Bíró Árpád, az Electrica Hargita megyei kirendeltségének igazgatója beszédében rámutatott, kis megemlékezést akartak szervezni, ám nagy lett belőle, de megérdemli az a közösség, ahol 120 éve nagy változást hozott a közvilágítás, majd röviddel azután az elektromos áramnak a háztartásokba és a gazdaságba történő bevezetése is.

Idézet
Nyugodtan kijelenthető, hogy akik ezt akkor előmozdították, a maguk módján látnokoknak tekinthetők, olyanok voltak, akik valóban hittek a fejlődésben, modernizációban, azaz a jövőbe fektettek be

– hangzott el. Bíró Árpád rámutatott még, hogy Gyergyószentmiklós az elsők között volt több tekintetben is: akár az első 35 kilovoltos hálózatról beszélünk a békási erőmű és a város között, akár a megyét kelet-nyugat irányban átszelő 220 kilovoltos hálózatról. A város mindig is megbecsült szakembereket adott – tette hozzá.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Csergő Tibor polgármester a villanyáram-szolgáltatás történetével kapcsolatos beszédében néhány helyi vonatkozású érdekességet is megemlített. Az 1903-ban elindult villanytelep működése jelentősen hozzájárult az akkori nagyközség várossá válásához.

A szolgáltató az 1950-es évekig Gyergyószentmiklós tulajdonában volt, a város tartotta fenn.

Hozzátette: 1901-ben született meg a település villamosításának gondolata és 1903-ban már el is indult a hálózat működése. „Egyedüli olyan ügy, amit kitalálástól számítva két év alatt meg is valósítottak Gyergyószentmiklóson. Ma a mostani terveket, elképzeléseket biztosan nem tudjuk három év alatt kivitelezni, 5–6, akár 10 évbe is beletelik most, amíg az elképzelésből megvalósítás lesz” – hangzottak a polgármester szavai.

Hirdetés

Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke kiemelte, hogy kiváló együttműködés van a helyi és megyei politikai vezetők, illetve a vállalat vezetői, illetékesei között, amelyek az energetikai beruházások folyamatának gördülékenységét teszik lehetővé. Kifejtette, az utóbbi években a Gyergyószék fejlődését célzó stratégiának élén a munkahelyteremtés és a beruházások bevonzása áll. Ehhez elengedhetetlenek az energetikai fejlesztések is.

A villamossági hálózat bővítése, fejlesztése mellett ilyen az a cél is, hogy az egész térségben mindenhol kiépüljenek a gázhálózatok is.

Így lehet ez a térség versenyképes – mutatott rá Barti.

Bende Sándor parlamenti képviselő kollégáiként üdvözölte a politikusok és a vállalat vezetői mellett a vállalat jelenlegi és korábbi munkatársait. Osztotta Barti véleményét, megerősítve, hogy nem lehet fejleszteni egy térséget energetikai fejlesztések nélkül, és kifejtette, hogy ezért a maga helyén mindenkinek tenni kell.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A Distribuție Energie Electrică Romania vezérigazgatója, Mihaela Rodica Suciu utolsó felszólalóként beosztottjait, a vállalat szakembereit méltatta, hiszen – mint mondta – a megyében zajló, és a szolgáltatással, hálózattal kapcsolatos fejlesztésekért az övék az érdem, ők végzik ezért a munkát. Elmondta, hogy

míg 2021-ben Hargita megyében 15 millió lej volt a vállalat fejlesztésekre fordítható büdzséje, 2023-ban ez már 23 millió lej volt,

és van lehetőség ennek további növelésére is.

Külön kiemelte: szép gesztus, hogy az ünnepségre meghívták az idős volt kollégákat, azokat a szakembereket, akik korábban, nyugdíjba vonulásukig voltak részesei a villanyáram-szolgáltatás biztosításának.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az eseményt a Salamon Ernő Gimnázium zenészeinek fellépése tette ünnepélyesebbé, majd pedig Szőcs László helyi, Bíró Árpád megyei és Mihaela Rodica Suciu országos igazgató leplezték le az emléktáblát a gyergyószentmiklósi kirendeltség székházán. Az épület egykor a dízelüzemű áramfejlesztők gépháza volt.

A jelenlévők egy kis brosúrát is kézbe vehettek, amelyet a Tarisznyás Márton Múzeum állított össze az évforduló kapcsán a gyergyószentmiklósi villanyáram-szolgáltatás történetének fontosabb mozzanatait összefoglalva.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés