
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
A bruttó hazai termék (GDP) 8,65 százalékára nőtt 2024 végére a román költségvetés hiánya a 2023-as 5,61 százalékról – adta hírül a pénzügyminisztérium szerdai közlése alapján az Agerpres hírügynökség.
2025. január 30., 09:332025. január 30., 09:33
Ennél magasabb deficitet csak 2009-ben, illetve a világjárvány évében, 2020-ban jegyeztek, akkor GDP-arányosan 9,5, illetve 9,2 százalék volt az államháztartás deficitje. Abszolút számokban kifejezve
Tavaly a költségvetés bevétele 574,60 milliárd lej volt, 10,4 százalékkal nagyobb, mint 2023-ban. A kiadások 727,32 milliárd lejre rúgtak. Ez nominálisan 19,1 százalékkal nagyobb összeg, mint az előző évi kiadások, és a GDP 41,22 százalékának felelt meg, szemben a 2023-as 38,06 százaléknál – olvasható a minisztérium közleményében.
A 2024-es költségvetés eredetileg 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal számolt.
Az 51 éves Ionela Tudor jelenleg a bukaresti ítélőtábla közigazgatási perekkel foglalkozó osztályát vezeti, illetve az intézmény alelnöki tisztségét is betölti.
Alsósófalva lesz a házigazdája idén a XXXIV. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatónak. A rangos megyei rendezvény évről évre a hagyományőrzés, és a közösségi összetartozás ünnepe.
A Szeben megyei Kürpöd (Chirpăr) település melletti patakba esett és meghalt hétfőn egy testvérpár, egy 6 éves kislány és egy 9 éves fiú.
Összesen 16 jogosítványt függesztettek fel, ugyanakkor 366 esetben szabtak ki büntetést gyorshajtókra az elmúlt héten – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A 2025–2026-os tanévre járó összesen 310,2 millió lej tanszertámogatást töltöttek fel a szociális elektronikus kártyákra – tájékoztatott hétfőn az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium.
Országszerte felmelegedés várható a következő napokban, a jövő hét közepétől azonban ismét lehűl az idő; csapadékra a jövő héten lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat február 2. és 15. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Az Eurostat hétfőn közzétett adatai szerint 2024-ben az Európai Unió lakosságának csaknem egytizede (9,2 százalék) szembesült azzal a problémával, hogy nem tudta a komfortszintjének megfelelőre fűteni az otthonát.
Hétfőtől iható a csapvíz a Henri Coandă nemzetközi repülőtéren – tájékoztatott a Bukaresti Repülőtér-üzemeltető Vállalat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn sárga jelzésű riasztást adott ki rendkívül alacsony hőmérsékletek és fagy miatt. A figyelmeztető előrejelzés kedd reggelig érvényes az ország több mint felében.
Késsel fenyegetőzött egy fiatal vasárnap este Zilahon, csendőröknek kellett a földre teperniük és a kezeit hátrakötniük.
1 hozzászólás