
Az egészségügyi hatóságok szorgalmazzák, hogy minden 9 hónaposnál nagyobb gyereket be kell oltani a kanyaró elleni védőoltással. Illusztráció
Fotó: Boda L. Gergely
Újabb kisgyerek halt meg kanyaróban, ezzel tizennyolcra emelkedett a halálos esetek száma Romániában.
2017. március 31., 20:442017. március 31., 20:44
2017. március 31., 20:562017. március 31., 20:56
A tizennyolcadik áldozat egy kétéves, nagymamájára bízott, beoltatlan, anyakönyvi bejegyzésben sem szereplő kislány, aki a Dolj megyei Bailesti városának határában élő roma közösségből származott – adta hírül a román közszolgálati televízió. Miután a városi kórházba megfázás gyanújával beszállított kislányon a kanyaró tüneteit fedezték fel az orvosok, átszállították a krajovai járványkórházba, ahol azonban a héten belehalt a betegség szövődményeibe. Utóbb beigazolódott, hogy kanyarója volt.
– közölte honlapján az országos közegészségügyi intézet (INSP) pénteken. A legtöbb halálos áldozatot Arad megyében szedte a járvány, ahol már öten haltak meg kanyaróban. Négy-négy halálos áldozatról érkezett jelentés Temes illetve Dolj megyéből, hárman haltak meg kanyaróban Krassó-Szörény megyében, és egy-egy áldozatot követelt a járvány Szatmár megyében, illetve Bukarestben.
Az INSP a kanyaró elleni oltást népszerűsítő kampánnyal próbálja megelőzni a járvány terjedését, és azt szorgalmazza, hogy minden 9 hónapot betöltött és 9 évesnél nem nagyobb gyereket oltassanak be szüleik, ha eddig nem tették. A kanyaró az ország 40 megyéje közül 37-ben megjelent már.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.