Továbbra is fenntartja az RMDSZ-nek javasolt stratégiai partnerség-kialakítási ajánlatát a Szabad Emberek Pártja (POL) – jelentette ki a lapunknak adott interjúban a tavaly létrejött alakulat marosvásárhelyi tanácsosa, Hermann Mark Christian.
Gyárudvarokról szabadon ki-be járkáló, területüket védő, de hivatalosan gazdátlan kutyák veszélyeztetik a kerékpárosokat és járókelőket Csíkszeredában. Amennyiben nincs tulajdonos, akkor az sincs, akit felelősségre lehetne vonni, ha megtámadnának egy járókelőt.
Hargita megyében is egyre nagyobb gondot okoz, hogy a tervezett árcsökkentés miatt fokozatosan tűnnek el az olcsó orvosságok a patikák polcairól. A krónikus betegek a legérintettebbek.
Habár az első Székely Kongresszus óta több mint száz esztendő telt el, a megoldásra váró problémák jottányit sem változtak. Hétvégén harmadjára szervezik meg az eseményt.
A munkaadók és a gazdaság igényeit kiszolgálni képtelen majdani munkavállalókat termel a jelenlegi oktatási rendszer az Oktatásügyi Elemző és Értékelő Központ (CEAE) értékelése szerint. Romániában a 15 éves diákok 42 százaléka funkcionális analfabéta.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség bejelentette, hogy délelőtt 10 óra után az ország tizenegy megyéjében tartanak riasztási gyakorlatot. Ezek Fehér, Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Kovászna, Hargita, Máramaros, Maros, Szatmár, Szeben és Szilágy.
Egy középfeszültségű vezetékre dőlt fa csaknem 3500 nyárádszeredai fogyasztót hagyott elektromos áram nélkül.
Leállt csütörtök reggel a vasúti forgalom a 400-as fővonalon Hargita megyében, Csíkszentsimon és Tusnádfürdő között, miután az erős szél a sínekre döntött egy fát – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a rendőrség közlekedési osztálya.
Tizenkét órája folyamatosan havazik Csíkszeredában. Csütörtök délre 15-20 centiméter vastagságú egybefüggő, súlyos, vizes hóréteg borította be a várost. Előkerültek az autós hóseprűk és a hólapátok. Néhányakat azonban a hó sem tántorított el attól, hogy kerékpárra pattanjanak.
Hetedik éve, hogy a csíkszeredai Fun FM Rádió meghirdeti tavasszal a környezetszépítő akcióját. A játékot ezúttal a Decemberi Forradalom utca 32. szám A és B lépcsőházának lakói nyerték.
Közösségi és egyházi gyűjtést is szerveznek annak a csíktaplocai 80 éves nőnek, akinek emeletes tornácos háza a keddi tűzvészben semmisült meg. Egy emberként fogtak össze a helyiek az idős nő megsegítésének érdekében.
Tele vannak energiával az igazi, hamisítatlan rockzenét játszó székelyudvarhelyi Caravel együttes tagjai, ezt az energiát pedig arra fordítják, hogy feldolgozások mellett minél több saját zeneszámmal robbanjanak be a köztudatba.
Másodszorra is kénytelen versenytárgyalást hirdetni a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a városközpontban található, romos állapotban lévő egykori Bodok-szálló épületének megvásárlására.
Frissen sült fánkkal és meleg teával fogadták a marosszentgyörgyi polgármestert a helyi Egyesülés negyed lakói, aki szerdán magnóliafa ültetéssel avatta fel a felújított lakótelepet.
A hónap utolsó munkanapjáig, azaz április 28-ig pályázhatnak azok az egyetemi végzős diákok, akik a gyergyószentmiklósi önkormányzat által meghirdetett ösztöndíjprogram részesei lennének.
Nyílt napot tartanak csütörtökön a gyergyószentmiklósi kazánházaknál, bárkit szívesen látnak, aki kíváncsi arra, hogy miként is működik a fűtésszolgáltatás.
A háztáji zöldség- és gyümölcstermesztés ösztönzésére idén is elindította az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete a Legszebb konyhakert programot. A versenyre Udvarhelyszékről eddig tizennégyen neveztek be.
Székelyudvarhely egyik legemblematikusabb jelképe, a Vasszékely-szobor felállításának centenáriumi évfordulóját ünnepeljük idén. A középiskolások témában való jártasságára, kreativitására alapozzák az ez alkalomból meghirdetett történelmi pályázatot.
Két kisgyereket és szüleiket is súlyos égési sérülésekkel szállítottak a Somlyó utcából a csíkszeredai kórházba szerda délután, miután hajlékukban felrobbant egy autógáztartály. Mindannyiukat a bukaresti, égési sérülteket ellátó kórházba kell továbbszállítani.