Fotó: Barabás Ákos
Jelképesen, mécsesekből rakták ki Székelyföld határait szombat este Székelyudvarhelyen a Patkóban, csatlakozva ezáltal az SZNT lármafa gyújtó akciójához.
2015. október 25., 16:292015. október 25., 16:29
Biró Edit, az SZNT helyi képviselője elmondta, különösen nagy öröm volt számára, hogy közel ötszáz ember összegyűlt a téren, köztük fiatal családok és idős személyek is, akik „lélekben együtt voltak.”
A rendezvény részeként istentiszteletet tartott Rüsz Domokos, unitárius lelkész, valamint az alkalomhoz illő dalokat énekelt a Balázs Ferenc vegyeskar és a Székely Dalegylet. Szavalatok is elhangzottak Gajewsky Klára, a vegyeskar tagja és Bartalis Kata, ötödikes tanulónak köszönhetően.
Az SZNT részéről Incze Béla olvasta fel a szervezet által megfogalmazott petíciót.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.
Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.
szóljon hozzá!