Vadászok, ha összejönnek

Vadászok, ha összejönnek

Fotó: Gligor Róbert László

Erdőszentgyörgy adott otthont a hatodik alkalommal megrendezett Székelyföldi Vadásztalálkozónak a hétvégén, amelyet Szováta után másodszorra rendeztek Maros megyében. A három megyére kiterjedő rendezvény a találkozásokról, élményekről, trófeákról és jókedvről szólt.

Gligor Róbert László

2016. október 23., 12:092016. október 23., 12:09

2016. október 23., 12:122016. október 23., 12:12

A Rhédey-kastélyban, patinás és otthonos környezetben találkozott a hétvégén több száz székelyföldi vadász és vadászat iránt érdeklődő látogató. Pénteken délután Vadászakadémia zajlott a kastélyban, ahol nemcsak a vadászetikáról és -etikettről, de a hiányosságokról is beszéltek, szombaton pedig az eső ellenére benépesült az udvar. A kastély termeiben vadászok trófeáit tekinthette meg a nagyszámú érdeklődő, de egyik teremben biztonsági őrök felügyelete alatt ritka és régi fegyvereket is szemügyre lehetett venni. Az udvaron felállított standokon vadászékszereket, öltözeteket, késeket, bicskákat, távcsöveket, különböző kellékeket, csont- és fafaragók vadászathoz kapcsolódó alkotásait lehetett szemlélni és vásárolni, de gyümölcslevet, -párlatot és mézet is. Az egész napos programhoz színpadi kulturális műsorok is tartoztak.

Hogy senki éhesen ne maradjon, a gasztrosétánynak keresztelt övezetben erdőszentgyörgyi, marossárpataki, gegesi, szovátai, székelyberei, kibédi, ravai, székelykakasdi, gyergyószentmiklósi, gyergyóalfalusi, csíkdánfalvi, csíkszeredai, katrosai, makfalvi és salamási vadásztársulatok, erdészetek főztek. Különlegesség volt a salamásiak vaddisznócsülökkel készült babétele lilahagymával, míg a baktaiak puliszkával, a csíkszeredaiak pirított dióval, petrezselyemmel és kakukkfűvel megszórt laskával kínálták a vadpörköltöt. A magyarországi nemesnádudvariak őrölt vadhúsos babfőzeléket, míg az erdőszentgyörgyiek hét féle húsból főzött halászlevet tálaltak, desszertnek mézes süteményt és sóváradi hólabdát is lehetett kapni.

A rendezvény fő pillanatai délelőtt zajlottak, amikor a marosvásárhelyi Neumarkt Bass Quintett kürtzenéje mellett felvonultatták a vadásztársaságok zászlait, majd terítékre került a vad, hat vadász hozta közszemlére az elejtett szarvasbikát, illetve adott tiszteletet a vadnak. A Szent Hubertus-misét Boldizsár Ferenc helyi plébános celebrálta, majd közéleti személyiségek vették át a szót.

Székelyföld természeti értékeinek népszerűsítéséért, hírnevének öregbítéséért, a vadászati kultúra megőrzéséért és ápolásáért, a vad védelméért kifejtett kiváló munkája elismeréseként a háromszéki Vadon Egyesület és Székelyföld Vadászati Gyűjteménye a Venator Terrae Siculorum Vadászérdemrend arany fokozatával tüntette ki Kedves Lászlót, Dósa Sándort, Kiss Attilát és Benedek Fülöpöt.

Második szemlén a kopók

Erdőszentgyörgy polgármestere és a Cervus vadászegyesület elnöke büszke arra, hogy az önkormányzat és a civilek közös munkája nyomán sikerült egy ilyen rendezvényt a kisvárosba hozni, megmutatva értékeiket, életet lehelni a kastélyba. Csibi Attila Zoltán ugyanakkor az erdélyi kopók szerelmese is, ezért büszke, hogy a tavaly első alkalommal meg tudták szervezni az erdélyi kopók tájjellegű szemléjét, és ezt idén és a jövőben is folytatni tudják. Szombaton a Tőkés Lóránt szervező vezette szemlén 31 kopót mutattak be tulajdonosaik, majd díjakat vehettek át a vadász és hajtó, fiatal, kezdő és fajtagyőztes kanok és szukák székelyföldi, illetve magyarországi gazdái. Az idei szemle a tavalyinál is sikeresebb volt, mert nemcsak az ötven évvel ezelőtt elismert erdélyi kopókat mutatták be, hanem a velük rokon vérebeket és vizslákat is, illetve megjelent két egyed a kihaltnak nyilvánított sárga kopók közül is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!