
Megszabadulhatnak egy plusz nyűgtől a diákok és a pedagógusok. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Úgy tűnik, utoljára írnak félévi dolgozatokat idén a diákok, a tanévszerkezet félévekre történő felosztásának eltörlésével ugyanis ezek a felmérések is eltűnnek majd. Az ötmodulos tanév azonban nem hoz majd öt átlagjegyet, sőt, inkább egyetlen év végi átlagra számíthatnak a diákok. A pontos részletek azonban csak az iskolaszervezési szabályzat (ROFUIP) megváltoztatásával lesznek nyilvánosak.
2022. május 08., 20:192022. május 08., 20:19
Az iskolákban már a tanárok is mondogatják a diákoknak, hogy szeptembertől másként lesz a tanév, és nem csak azért, mert korábban kezdődik a 2022–2023-as iskolai év, ami öt modulra oszlik majd a félévek helyett.
Az Edupedu.ro oktatási hírportál forrásai szerint is megszűnik a következő tanévtől a kötelező szakdolgozatírás, és a diákok év végén egyetlen átlagjegyet kapnak majd. Hasonlóan nyilatkozott korábban Sorin Cîmpeanu oktatásügyi miniszter is: azt mondta, támogatja a kötelező szakdolgozatok eltörlését, amelyek „sajnos bebizonyították, hogy hiábavalóak, már nem érik el a céljukat”. Ami az osztályzatokat illeti, az Edupedu.ro forrásai szerint ezentúl nem lesz egységes számú osztályzat a tantárgy heti óraszámától függően, hanem ezt a számot minden tanár maga határozza majd meg.
A Székelyhon megkeresésére Kallós Zoltán oktatási államtitkár elmondta, biztosra csak annyit lehet tudni, amennyit eddig is, vagyis, hogy mikor kezdődik a következő tanév és hogyan tagolódik. Jelenleg is dolgoznak a romániai tanintézmények működési és szervezési keretszabályzatának (ROFUIP) a megváltoztatásán, amely eddig előírta a félévi dolgozatokat, és azt, hogy két félévre oszlik a tanév.
– fejtette ki az államtitkár. Hozzátette: az, hogy ezentúl öt modulra oszlik a tanév, véleménye szerint sokat nem változtat a tanításon, mivel a vakációk ezután is nagyjából ugyanazokban az időszakokban lesznek, mind eddig voltak, azonban picit nagyobb szabadságot kapnak a pedagógusok a tananyag megtervezésében, abban, hogy miként osztják azt be. Az elképzelés valóban az, hogy jövőtől majd egy éves átlagjegye legyen a diákoknak – mondta Kallós Zoltán, aki arról nem tudott biztosat mondani, hogy mikor várható a megváltozott működési rendszabályzat nyilvánossá tétele, de szerinte a közeljövőben mindenképp sor kerül rá.
Félévzáró dolgozatokat amúgy 5–8. osztályban románból, matematikából és anyanyelvből írnak a diákok, nyolcadik osztályban pedig földrajzból vagy történelemből. Középiskolában a román és az anyanyelv mellett a szaknak megfelelően változott ez, más tantárgyból írtak a matematika-informatika szakos tanulók, mint a filológiai, pedagógiai osztályok diákjai, vagy a természettudományi területen tanulók.
Hogy mennyire voltak helyénvalóak a félévi dolgozatok? Kallós Zoltán oktatási államtitkár szerint ezen még vitáznak a szakemberek.
– magyarázza az államtitkár.
Kallós Zoltán ugyanakkor úgy látja, a nagy áttörést nem az fogja meghozni a tanügyben, hogy vannak-e dolgozatok vagy sem, hanem az, amikor végre meglesznek az új kerettantervek, és elkezd szellősebbé válni a tananyag, és amikor majd úgy próbálják frissíteni a tananyagszerkezetet, hogy összeegyeztetik azzal, hogy milyen ütemben változott és fejlődött a technológia és a társadalom. Erre azonban véleménye szerint várhatóan idén ősztől még nem kerül sor, csak a 2023–24-es tanévben.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
szóljon hozzá!