Tőkés: A román-magyar viszonyt párbeszéd útján kell rendezni, nem paktumok által

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Tőkés László szerint a román-magyar viszonyt a reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde útján kell rendezni, nem pedig titkos paktumok által.

MTI

2016. november 18., 20:382016. november 18., 20:38

2016. november 18., 21:002016. november 18., 21:00

Az európai parlamenti képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság című pénteki kolozsvári román-magyar konferencián mondott köszöntőbeszédet.

Tőkés László felidézte: az 1990-es évek eleje óta szorgalmazta – eleinte az RMDSZ-en belül – hogy paritásos alapon üljenek tárgyalóasztalhoz a románok és a magyarok reprezentatív képviselői, és konszenzusos alapon rendezzék a két nép közös dolgait, kezdeményezései azonban rendre elhaltak. Hozzátette, mára már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott.

A kolozsvári konferenciába Bukarestből az interneten keresztül bekapcsolódó Lucian Mândruța televíziós személyiség sajnálattal állapította meg, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben.

Bakk Miklós politológus az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának az erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, szász és magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.

Gabriel Andreescu bukaresti politológus egyetemi tanár azt tartotta fájdalmasnak, hogy a Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román-magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek. (Arra az esetre utalt, amely szerint a román hatóságok terrorcselekménnyel vádolták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – HVIM – kézdivásárhelyi tagjait, akik állítólag a város központjában Románia nemzeti ünnepén működésbe akartak hozni egy petárdákból összeállított, szemeteskukában elrejtendő  robbanószerkezetet. A vádirat „úgynevezett Székelyföldet” emleget, és a Székelyföldet még földrajzi egységként sem ismeri el).

Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években „az etnocentrizmus és az ortodoxizmus” irányába, Magyarország pedig az „illiberális demokrácia” irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt. Az emberi jogi harcos úgy vélte: olyan erdélyiségre lenne szükség, amelyik mind a bukaresti etnokráciának, mind a budapesti illiberalizmusnak ellenáll.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés