
A beoltottak közül a legtöbben az emlékeztető oltás beadása előtt kapták el a fertőzést
Fotó: Beliczay László
Az elmúlt két hétben ötezernél is többen fertőződtek meg országszerte az első adag koronavírus elleni védőoltás megkapása után, és több mint ezren az emlékeztető oltás beadását követően. Az oltás után igazolt összes fertőzésnek majdnem a harmada az elmúlt két hétben történt az oltáskampány decemberi kezdete óta. A növekedésre részben magyarázatot az oltási kapacitás folyamatos növelése, de azt is jelzi, hogy sokan idő előtt lazítanak az egyéni védekezési szabályok betartásán.
2021. április 18., 19:102021. április 18., 19:10
A koronavírus elleni védőoltás első adagjának a beadását követően 5221-en kapták el a fertőzést az utóbbi két hétben (március 29-április 11.), a második oltás után pedig 1119-en. Az oltáskampány december 27-ikei rajtja óta az oltás utáni megfertőződéseknek közel a harmada, azaz 29,3 százaléka az elmúlt két hétben történt – derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet szerdai jelentéséből.
Az oltás utáni pozitív tesztek számának a növekedésére magyarázatot adhat, hogy
Az intézet jelentése szerint 633-an az emlékeztető oltás után több mint 28 nappal kapták el a fertőzést. Fontos megemlíteni, hogy nem megbetegedésről, hanem megfertőződésről van szó – azt a szakemberek is gyakran hangsúlyozzák, hogy
ugyanakkor az is ismert, hogy a beoltottak egy nagyon kis százalékának a szervezetében nem vált ki megfelelő immunválaszt.
Az oltáskampány december 27-ikei rajtjától április 11-ig összesen 18 630-an fertőződtek meg országszerte az első oltás után, ez a 0,81 százalékát teszi ki annak a mintegy 2,3 millió embernek, akik addig megkapták a vakcina első adagját. Az emlékeztető oltás után összesen 2983-an kapták el a fertőzést december óta. Ez a 0,21 százalékát teszi ki annak a közel 1,4 millió beoltottnak, akik április 11-ig megkapták az emlékeztető oltást is. A második oltás után megfertőződők 45,7 százalékánál, azaz 1363 személynél több mint 28 nappal az emlékeztető oltás után igazolták a fertőzést.
Az Országos Közegészségügyi Intézet szerdai jelentése ugyanakkor 34 olyan, a december-április közti időszakban történt halálesetről is beszámol, amelyek a második oltás utáni tesztpozitivitást követően következtek be. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy egyik haláleset sem az oltás miatt történt. Az intézet azt is közli a jelentésében, hogy a december 27. óta elvégzett koronavírustesztek 9,2 százalékát végezték el olyanok esetében, akik megkapták a védőoltást.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
4 hozzászólás