Fotó: Delgaz Grid
Negyven százalékkal több lopást azonosított a Delgaz Grid cég az elmúlt évben, mint egy évvel korábban. Az áram- és földgázszolgáltatást biztosító nagyvállalat közleményben számol be arról, hogy tavaly a törvénytelen csatlakozások és lopások miatt 11,7 millió lejes kár érte.
2024. február 22., 16:522024. február 22., 16:52
Mint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből megtudhatjuk, tavaly negyven százalékkal több lopást azonosítottak, mint egy évvel korábban.
A cég feljelentést tett az illetékes szerveknél, kérve az esetek kivizsgálását és a tettesek megbüntetését.
A szolgáltató kiemeli, hogy az improvizált berendezések, hálózathoz való csatlakozások veszélyt jelentenek nemcsak azok számára, akik törvénytelenül fogyasztják az áramot és a földgázt, hanem a környezetükben élő családok számára is, hiszen
A szolgáltatás minőségét is negatívan befolyásolja, ha illetéktelenül rácsatlakoznak a hálózatra, hiszen a hivatalos fogyasztók igényeit figyelembe véve történnek meg a beállítások.
A közleményben példaként emelik ki, hogy az ellopott villanyáram egy 35 ezres lakosú város egy éves átlagfogyasztását jelenti (ha egy háztartásban havonta átlagosan 150 kWh fogyasztanak el).
Arra a kérik a fogyasztókat, hogy amennyiben tudomásuk van olyan személyekről, cégekről, akik illegálisan csatlakoztak az áramhálózatra vagy gázvezetékekre, jelentsék azt a legközelebbi rendőrsön vagy a szolgáltatónál: raporteazafrauda@eon-romania.ro e-mail-címre.
A következő négy hétben a sokéves átlagnál magasabb hőmérsékletre és a második nyári hónapnak megfelelő mennyiségű csapadékra lehet számítani.
Új korszak kezdődik – jelentette ki a Orbán Viktor vasárnap Bécsben, ahol új európai politikai együttműködést jelentettek be Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével.
A román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik hétfőn az idei nyári érettségi írásbeli szakasza az ország 477 vizsgaközpontjában.
Megvalósítani a lehetetlent – ezt a feladatot vállalta magára a Renault az ezredforduló környékén azzal, hogy költséghatékonyan előállítható, megbízható és strapabíró, alacsony áron forgalmazható autót alkot meg. Húsz éve van velünk a Dacia Logan.
Kánikulára és kellemetlen hőérzetre figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia legnagyobb részére.
Az Európai Unió Tanácsának elnökségét félévente más-más uniós tagállam adja: 2024 júliusától ezt a feladatot Magyarország veszi át.
Vietnámi kalandjairól mesélt a minap Dávid Zoltán, csíkszeredai földrajztanár az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában. Előadásában képet adott a finom ázsiai ételről, a szebbnél szebb tájakról és a valódi kulturális sokkról, amivel szembesült.
Az oktatási minisztérium szombati tájékoztatása szerint 9193 diák vett részt a nemzeti kisebbségekhez tartozó nyolcadikosok pénteki anyanyelv és irodalom képességvizsgáján.
Bizonyos feltételek mellett az iskolákban felszerelhetők térfigyelő kamerák - írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet.
A rendőrségi beosztott állásokra versenyvizsgázó személyek nem viselhetnek tetoválást az arcukon és/vagy a nyakukon - írja elő a pénteken elfogadott sürgősségi rendelet. A jogszabállyal a kormány a rendőrök jogállását szabályozó törvényt módosította.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)