Nagy a magyarellenesség Romániában

A románok 72 százaléka határozottan ellenzi a magyar autonómiát, 30 százalékuk pedig egyenesen magyarellenes – derül ki egy, a CSCI közvélemény-kutató által szerdán nyilvánosságra hozott felmérésből.

Balogh Levente

2015. május 13., 17:342015. május 13., 17:34

2015. május 13., 17:382015. május 13., 17:38

A magyarellenesség abban nyilvánul meg, hogy nem bíznak az RMDSZ-ben, teljességgel ellenzik az autonómiát, és magyar szobrokat sem akarnak látni.

Ennek folyományaként Magyarországban sem bíznak: a megkérdezettek 52 százaléka egyáltalán nem, 25 százaléka pedig csak kissé bízik anyaországunkban, míg csupán 13 százalék azok aránya, akik bíznak, és 3 azoké, akik nagyon bíznak benne.

Ennél csak az Oroszországra vonatkozó arány rosszabb: 62 százalék nem bízik egyáltalán Moszkvában. A válaszadók Magyarországot és Oroszországot egyértelműen összekapcsolják, a többi országtól elkülönítve.

A leginkább az EU-ban bíznak (51 százalék bízik, 18 százalék nagyon bízik benne), valamint az Egyesült Államokban (47 százalék bízik, 15 százalék pedig nagyon bízik a tengeren túli nagyhatalomban).

A magyarellenesség aránya a nyugdíjasok és az értelmiségiek körében 35 százalék, a férfiak és a nem erdélyi románok körében pedig 40 százalékos. A munkások és a felsőfokú végzettség nélküli román fiatalok körében csekélyebb az érdeklődés a téma iránt, közülük csak mintegy 25-30 százalék tekinthető magyarellenesnek.

A felmérés készítői a magyar történelmi jelképek iránti toleranciára is rákérdeztek. A válaszadók fele úgy véli, azon magyar személyiségek szobrait, akik „az ország ellen harcoltak”, el kéne távolítani, másik felük viszont nem bántaná őket.

A válaszadók több mint 60 százaléka szerint a románok hazafiasabbak voltak a kommunizmus idején, ezt főleg a 45 év fölötti, vidéken élő válaszadók gondolják így. A megkérdezettek 70 százaléka egyetért azzal, hogy szankcionálni kellene a „hazafiatlan megnyilvánulásokat” – erre is a fenti kategória érvényes, azzal a megjegyzéssel, hogy zömmel a baloldali szavazók gondolják így.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés