
Másodízben is megúszta az előzetes letartóztatást a Szociáldemokrata Párt (PSD) korrupcióval gyanúsított szenátora, Dan Şova volt fejlesztési miniszter, miután a szenátus kedden este újabb szavazáson utasította el az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérését, amelyben a politikus őrizetbe vételének jóváhagyását indítványozta. Şova letartóztatása mellett csupán 66 szenátor voksolt, míg ellene 72.
2015. június 03., 16:502015. június 03., 16:50
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) máris jelezte, hogy alkotmánybírósághoz fordul. Mario Oprea liberális szenátor szerint ugyanis elfogadhatatlan, hogy a kormányoldal új szavazást kényszerített ki ahelyett, hogy az alkotmány értelmében elismerte volna, hogy az első szavazáson a többség Şova előzetes letartóztatása mellett szavazott.
Bírálatot fogalmazott meg a voksolás eredménye kapcsán a PNL jelöltjeként államfővé választott Klaus Johannis is. Az elnök szerint a parlament továbbra is eljárásjogi trükkök révén akadályozza az igazságszolgáltatás tevékenységét. „Amikor a jogállamiság kerül szóba, egyre nehezebb együttműködni ezzel a parlamenttel és ezzel a többséggel” – szögezte le Johannis közösségi oldalán közzé tett reakciójában.
Şova nem kívánta minősíteni a voksolás eredményét, csupán annyit mondott: azt szeretné, ha ügye minél hamarabb bíróság elé kerülne, hogy tisztázhassa a helyzetet.
Mint arról beszámoltunk, a szenátus PSD-s többsége annak nyomán kényszerítette ki az új voksolást, hogy az alkotmánybíróság még május 6-án az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a március 25-én megtartott első voksolást. A PNL mindvégig ellenezte az új szavazást, mondván: elegendő lenne az alkotmánynak megfelelően elismerni az első szavazás eredményét.
A szenátus kormánypárti vezetése a házszabály egy, az alkotmánnyal ellentétes, ezért azóta módosított cikkelye alapján minősített többséghez kötötte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésének jóváhagyását.
Az akkori házszabály szerint ugyanis az összes szenátor minősített többségének kellett volna jóváhagynia a kérést, míg az alkotmány szerint csak a jelen levő szenátoroké. Így hiába szavazta meg a jelenlevők többsége a Victor Ponta közeli bizalmasának tekintett Şova letartóztatásának jóváhagyását, Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke a házszabály alapján úgy döntött, hogy ez nem elegendő a jóváhagyáshoz.
A döntés nyomán Klaus Johannis államfő, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) is az alkotmánybírósághoz fordult. Közben a szenátus az alkotmánnyal összhangba hozta a házszabály hivatkozott cikkelyét. A taláros testület végül a CSM azon panaszának adott helyt, miszerint a felsőház alkotmányt sértett, amikor a szavazás eredményét nem közölte ki hivatalosan, a Hivatalos Közlönyben, így azt nem lehetett megtámadni az alkotmánybíróságon.
Hosszas időhúzás után végül Călin Popescu-Tăriceanu elküldte a Hivatalos Közlönynek a határozatot, amely így megjelent. A PNL ennek nyomán megtámadta azt az alkotmánybíróságon.
Újabb korrupciós gyanú Vâlcov ellen
Újabb korrupciós ügyben indított nyomozást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter ellen. Az április 2-a óta előzetes letartóztatásban levő volt tárcavezetőt, aki ellen egy korábbi ügy miatt már vádat emeltek, tegnap állították elő a DNA székhelyén, ahol ismertették vele az új vádat.
Ez arról szól, hogy miniszterként mintegy 1,7 millió lejnyi csúszópénzt kért egy üzletembertől két Olt megyei önkormányzat által kiírt víz- és csatornahálózat-felújítási közbeszerzési eljárás kivitelezési szerződésének aláírása előtt. A volt miniszter a DNA szerint a munkálatok értékének 10 százalékát követelte azért, hogy közbenjárjon a két önkormányzatnál az üzletember cégének érdekében.
Mint ismert, a volt miniszter ellen májusban emeltek vádat befolyással üzérkedés és pénzmosás miatt. Vâlcovot márciusban gyanúsította meg a DNA, hogy a 2012-t megelőző időszakban, még az Olt megyei Slatina polgármestereként összesen kétmillió euró csúszópénzt kapott azért, hogy közbenjárjon annak érdekében, hogy egy bizonyos üzletember cégei nyerjenek az önkormányzat, illetve több más Olt megyei település által kiírt közbeszerzési pályázatokon.
Később már azzal is megvádolták, hogy mind polgármesterként, mind szenátorként, mind miniszterként strómanokon keresztül, törvénytelenül cégeket irányított.
Emellett be nem vallott vagyontárgyakra is rábukkantak egy PSD-s képviselőtársánál elrejtett széfben. Az értékmegőrzőben 90 ezer dollár, három aranyrúd, valamint egy Renoir-, illetve egy Jean Cocteau-festmény volt. Végül kiderült, hogy különböző helyeken több mint kilencven nagy értékű, a vesztegetésként kapott pénzből vásárolt festményt rejtegetett, mivel Bukarestben galériát szeretett volna nyitni.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!