Módosítják az elavultnak bizonyult nemzetbiztonsági törvényeket Romániában, és felszámolják a titkosszolgálatok és fegyveres erők munkáját hátráltató joghézagokat – jelentette be szerdán Klaus Johannis államfő a kormánnyal és parlamenti pártokkal folytatott konzultációsorozat végén.
2016. április 13., 17:392016. április 13., 17:39
Az első ütemben a bukaresti kormány május végéig a parlament elé terjeszti a terrorelhárítási törvény tervezetét, valamint a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő, illetve az információbiztonsági törvény új változatát. Az utóbbi két jogszabály 2014-ben kidolgozott első változata alkotmánysértőnek bizonyult.
A témáról azt követően kezdődött közvita Romániában, hogy Dacian Cioloș kormányfő a brüsszeli merényletek után – konkrétumok közlése nélkül – jelezte: volt eset, amikor román feltöltőkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek előkészítése során. Romániában ugyanis nem kell megadnia személyi adatait annak, aki feltöltőkártyát vásárol a mobilszolgáltatóktól. Ezt a joghézagot akarják még a tavaszi parlamenti ülésszak vége előtt felszámolni oly módon, hogy ne sérüljenek a kártyás díjcsomagokat vásárló felhasználók emberi jogai – magyarázta az államfő.
„Az emberi szabadságjogokat garantálnunk kell, másfelől biztonságot akarunk: elsősorban a polgárok számára, hiszen nem az állam biztonságát veszélyeztetik” – mondta Johannis az Európát fenyegető terrorveszélyre utalva.
A második ütemben – várhatóan az őszi ülésszakon – sokkal átfogóbb változás előkészítésére vállalkozik egy e célból létrehozandó parlamenti különbizottság, amelynek az államfő szerint a „meglehetősen bonyolult” nemzetbiztonsági jogszabályi keret egészét korszerűsítenie kell. Johannis hangsúlyozta: egyúttal a titkosszolgálatok és más parlamenti alárendeltségben működő szervezetek felügyeletét is erősíteni akarják.
Az új nemzetbiztonsági törvényeket várhatóan 2017-től kezdődően, az idei év végén megválasztandó új parlament fogadja majd el – közölte a román államfő.
A Drakula néven ismert Vlad Țepeș havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.
Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.
Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és Moldova biztonságát is érinti.
Románia az év végéig 18 darab F-16-os vadászgépet vásárol 1 eurós jelképes áron – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A NATO-tagországok a hágai csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy tíz éven belül a bruttó hazai termékük (GDP) legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat.
Üdvözölte egymást Nicușor Dan román és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.
A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak Magyarországon belül: 1,7 millió forintos (több mint 20 ezer lejes) átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók.
Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.
Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal, mert elérte minden hadműveleti célkitűzését – jelentette be kedden reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút” – az amerikai elnök a megállapodás létrejöttét a Truth Social közösségi oldalán jelentette be washingtoni idő szerint hétfő este.
szóljon hozzá!