Járt-e Shakespeare Erdővidéken?

– Hová veszett az ön erdélyi magyar identitása? A kortársai nagy része nem tud, nem akar szabadulni a témától.

– Megvan, csak az irodalmi munkásságomban szüneteltetem egy ideje. Az a tapasztalat, mely irodalmi szinten is tápanyaggal láthatná el – a kommunizmus nehézségei, a megmaradás, különféle traumatikus élmények, a rendszerváltás időszaka – igen zsenge koromra esett. Akkori éveim jelentős részét nagymamámnál, a Maros megyei Hármasfaluban töltöttem, ahová a politika igen ritkán tette be a lábát: a szabadság hiányát – néhány, inkább utólag megértett szülői, nagyszülői utalástól eltekintve – nem éreztem, nem érzékeltem. Volt mit ennem, volt mit felvennem, eseménydús, szép gyermekkorom volt. Az identitás problematikája a maga életnagyságában akkor mutatkozott meg először, amikor Magyarországra költöztem. Miután Kolozsváron végeztem a bölcsészkaron, 2001-ben phd-képzésre felvételiztem Szegedre: ott találkoztam a feleségemmel, és úgy döntöttem, maradok. A letelepedési hercehurca, a munkavállalási engedély, az állampolgárság megszerzésének öt-hatéves periódusa már a súlyosan traumatikus kategóriába tartozott. Ezek az élmények csapódtak le A vendégmunkás dalai című lírai szociográfiámban. És bár előtte már megjelent két kötetem, köztük a Jozefát úr, avagy a regénykedés is, mégis – úgy éreztem legalábbis – A vendégmunkással azonosítottak. Mivel úgy tűnt, hogy ez a fajta megítélés árnyékot vet egyéb könyveimre, kicsit megpróbáltam háttérbe szorítani.

– Mégsem lehetett ez annyira nehezen feldolgozható az a trauma, ha egyetlen műben követelt magának helyet…

– Nem láttam, hogy merre lehetne továbbvinni. Annál is inkább, mivel következett a 2004. december 5-i népszavazás a kettős állampolgárságról, és ezt túl könnyű lett volna lecsapni, meg méltatlan és kiszámítható is lett volna az alapállás. Akkoriban jöttem rá, hogy ha – legalább az írásaimban – nem próbálok megszabadulni az Erdély-paradigmától, egész életemben a foglya leszek. Többek között a Nem kell vala megvénülnöd 2.0-ban is – ha nem is görcsösen, de következetesen és elszántan – igyekeztem kerülni minden olyasmit, ami a legkisebb mértékben utalhat a szerző születési helyére. Univerzális könyvet terveztem, amit lehet, hogy szegényít, de talán gazdagít is, hogy nem színezik a szűkebb pátria különféle árnyalatai.

A teljes interjú az Erdélyi Napló június 4-én megjelenő 22. lapszámában olvasható.