Eladná a pénzügyi hatóság az Astra biztosítótársaságot

Jó úton halad az Astra biztosítótársaság átszervezése, júliusban pedig kiderül, hogy van-e olyan stratégiai beruházó, amely érdeklődést mutat a vállalat felvásárlása iránt – nyilatkozta csütörtökön Mişu Negriţoiu, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) elnöke.

2015. május 29., 17:072015. május 29., 17:07

„Minden erőnkkel azon vagyunk, és a marketingkampányt is úgy alakítjuk, hogy sikerüljön bevonzani egy befektetőt. Az Astra tulajdonképpen egy jó vállalat, jók az eladási és terjesztési mutatói, többféle szolgáltatást kínál, felkészült szakembereket alkalmaz. A megfelelő beruházó hatékonyan átszervezi és fejleszti majd a társaságot” – fogalmazott Mişu Negriţoiu. Hozzátette: már több vállalkozóval tárgyalásokat kezdeményeztek, júliusig pedig kiderül, hogy valamelyik érdekelt-e a tranzakcióban.

Újságírói kérdésre, miszerint van-e arra esély, hogy az állam vásárolja fel az Astra biztosítótársaságot, a pénzügyi hatóság elnöke elmondta: „ez nem történhet meg, ötlet szintjén sem került szóba”, szerinte pedig nem is lenne hatékony megoldás.

Negriţoiu arról is beszámolt, hogy a kormány szerdai ülésén fogadott el egy törvénytervezetet, amely lehetőséget biztosítana arra, hogy úgymond szétdarabolják, és részletekben adják el a vállalatot, ez az ASF vezetője szerint „egészségesebb” lenne. „Az elképzelés egyelőre csak tervezet szintjén létezik, a továbbiakban a parlament fogja megvitatni sürgősségi eljárással, reménykedünk, hogy júliusig elfogadják” – magyarázta Negriţoiu. A pénzügyi szakember elmondása szerint amennyiben egyik alternatíva sem működik, elképzelhető, hogy a garanciaalap veszi át a biztosítótársaság részvényeit.

A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság elnöke arról is beszámolt, hogy június végéig befejezik az Astra könyveléseinek elemzését, azt követően pedig kiderül, hogy pontosan mekkora tőkeemelést kell végrehajtani a társaságnál. Amint arról többször is beszámoltunk, az ASF 2014 februárjában rendelte el az Astra biztosítótársaság pénzügyi átszervezését, amelynek nyomán a KPMG-t jelölték ki felügyeleti biztosnak. A KPMG úgy döntött, hogy a biztosítónak 490 millió lejes tőkeemelésre van szüksége, amelyet két részletben kell ez év végéig megvalósítani, az összeg azonban még növekedhet a további vizsgálatoktól függően.

Az Astrának emellett kilencvenötmillió lejes kártérítést is kell fizetnie az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) javára egy bírósági ítélet szerint, a biztosító tevékenységéért felelős KPMG felügyeleti biztos azonban a kifizetés átütemezését javasolta, az Astra ugyanis csak így kerülheti el a csődöt.

Cornel Coca-Constantinescu, az ASF alelnöke nemrég úgy nyilatkozott: a bukaresti táblabíróságon jogerős ítélet született arról, hogy az Astrának 95 milliót kell kifizetnie a CNADNR-nek, ennek nyomán zárolták a biztosító bankszámláit. Az útügyi hatóság 2013-ban indított pert az Astra ellen, mivel az nem fizette ki a biztosítást az időközben csődbe ment Romstrade autópálya-építő vállalatnak. A jogerős ítélet nyomán a biztosítónak a kártérítést és a perköltséget is ki kell fizetnie, ezek összértéke pedig eléri a 95 millió lejt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés