
Fotó: Barabás Ákos
Javában zajlik a nemzeti régiókért folytatott európai polgári kezdeményezés során összegyűlt aláírások hitelesítése a különböző tagállamokban. A következő hetekben eldől a mozgalom eredményessége, hiszen abból a tizenegy államból, ahol az aláírások számának tétje van, eddig négyben hagyták jóvá az elvárt mennyiségnek megfelelő számú támogató nyilatkozatot, és további négyben még zajlanak az ellenőrzések – derül ki a Székely Nemzeti Tanács tájékoztatásából.
2021. október 06., 16:492021. október 06., 16:49
A nemzeti régiókért folytatott polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése május nyolcadikán éjfélkor ért véget, az addig összegyűlt 1 414 175 támogató nyilatkozatot július 15-én juttatták el – tagállamokra bontva – huszonhét ellenőrző hatóságnak, akiknek 3 hónap állt rendelkezésükre, hogy a hitelesítést befejezzék.
Ezen államok közül eddig hétből – Lettországból, Svédországból, Szlovéniából, Spanyolországból, Szlovákiából, Belgiumból és Litvániából – érkezett visszajelzés, miszerint három tagállamban a szükséges aláírás mennyiségnél kevesebb érvényességét erősítette meg a vizsgáló bizottság:
Ez azt is jelenti, hogy a 6838 támogató aláírásból a lett hatóság érvénytelenített 1443-at.

„Kiesett” Lettország azon 11 állam közül, ahol a nemzeti régiókért folytatott polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése sikeres volt.
A svéd választási hatóság szeptember 30-án keltezett tájékoztatása szerint a 15 631 Svédországban leadott aláírásból 14 029-et hitelesítettek, ez a küszöbnek a 89,8 százaléka. A szlovéniai illetékes hatóság a 6581 leadott aláírásból 3919-et hitelesített, amely szintén jelentősen elmaradt az előírt 6000-es alsó küszöbtől.
További négy tagállamból – Magyarországról, Romániából, Horvátországból és Írországból – még várják az ellenőrzések eredményét. A helyzet kezdetektől fogva talán most a legkiélezettebb, mivel
Az illetékes hatóságok több esetben is érvényteleníthetik a támogató nyilatkozatokat, Svédország esetében például azért nem lett meg a kellő aláírásmennyiség, mert sok esetben nem sikerült a támogatót azonosítani, továbbá
Ugyanebben az esetben arra is volt példa, hogy egy egy illető kétszer írt alá, vagy nem rendelkezett uniós állampolgársággal, ugyanakkor támogatók elhalálozása is ok volt az aláírások érvénytelenítésére.
Az aláírásgyűjtés célja, hogy a kisebbségek által lakott régiók közvetlenül kaphassanak támogatási forrásokat az Európai Unió költségvetéséből. Ezen kívül azt is célozza, hogy
Többször is meghosszabbított határidő után, a kezdeményezés idén májusban zárult le, eredményeként 1,4 millió EU-s állampolgár támogatása mellett sikerült tizenegy országból a meghatározott mennyiséget meghaladó aláírást begyűjteni.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!