
Fotó: Haáz Vince
Az új megbetegedések számának növekedése miatt az eredetileg július 1-jére tervezett újabb lazító intézkedések bevezetésének halasztásáról döntött a járványügyi szakemberekből álló műszaki-tudományos csoport – közölte hétfő este az egészségügyi miniszter.
2020. június 29., 19:542020. június 29., 19:54
Nelu Tătaru a Digi24 televíziónak nyilatkozva elmondta, a testület megvizsgálta az elmúlt két hét adatait, és mivel az új megbetegedések, az intenzív terápiás ellátást igénylő esetek és a koronavírus okozta elhalálozások száma is nőtt ebben az időszakban, a szakemberek a július 1-jétől tervezett lazítások gyakorlatba ültetésének halasztása mellett döntöttek – számol be az Agerpres.
A várt enyhítések között szerepelt volna többek között az éttermek beltéri helyiségeinek megnyitása is. Nelu Tătaru ugyanakkor meglebegtette azt is, hogy
Tătaru korábban elmondta: amennyiben újabb gócpontok jelennek meg, akkor a hatóságok bizonyos helyszíneken kijárási korlátozásokat vezethetnek be. Példaként a legforgalmasabb idegenforgalmi célpontokat említette: a Prahova völgyét, valamint a Fekete-tenger partját. A miniszter szerint ezek azok a helyszínek, ahol a legkevésbé tartják be a járvány terjedésének megelőzését szolgáló rendelkezéseket – elsősorban a fizikai távolságtartást –, ezért lehet indokolt a korlátozás. Tătaru egyébként arról is beszélt:
A miniszter szerint az egészségügyi rendszer felkészült az esetszámok esetleges növekedésére, de nem erre kellene hagyatkozni. Emlékeztetett: nő a súlyos esetek száma, nőtt a fertőzések száma, és érintettek a veszélyeztetett kategóriák is, ugyanakkor fiatalok esetében tapasztalható a fertőzés súlyosabb formája. Az egészségügyi miniszter közölte, az országban jelenleg 4000 intenzív terápiás ágy található, amelyekből 3000 „teljesen felszerelt”.
A tárcavezető szerint amúgy nem vehető biztosra, hogy a vírus már januárban vagy február elején is jelen volt az országban, ahogy azt egy suceavai laboratórium vezetője állította. Romániában február 26-án azonosították az első esetet.
Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
szóljon hozzá!