
Vannak készségek, amelyekre egységesen lehet figyelni világszinten. Ilyen a szövegértés és a matematikai összefüggések megértése. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az emberi készségek nagyon fontossá váltak: képes vagy-e az önálló gondolkodásra, tudsz-e csapatban gondolkodni, együtt tudsz-e dolgozni olyan emberekkel, akik másképp gondolkodnak, dolgoznak, mint te? A válaszokból kirajzolódó készségeket is méri a 15 éves diákoknak szánt PISA-teszt, amelyet háromévente szerveznek meg nemzetközi viszonylatban. Romániában április 4-e és május 30-a között zajlik majd a tesztelés, és idén kisebbségi almintaként 1050 magyar diák is bekerül.
2022. február 06., 16:292022. február 06., 16:29
A nemzetközi PISA-tesztek közel két hónapon át, április 4-e és május 30-a között zajlanak Romániában – derül ki a teszt koordinátorának, az Oktatáskutató egységnek (korábban Oktatásügyi Tudományos Intézet volt) a saját pedagógiai folyóiratában megjelent közleményéből. A felmérést szervező egység jelenleg a tanügyminisztérium oktatási és felmérési központjának (CNPEE) a része.
Ez az első alkalom, hogy Romániában digitalizált formában zajlik majd, miután 2018-ig a résztvevő hazai diákok papír alapú, tollal írt tesztet használtak. A PISA-teszteket szervező Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a továbbiakban nem fogadja el azon országok tesztjeit, amelyek nem digitalizált formában érkeznek.
A nemzetközi PISA-teszteket háromévente végzik el az OECD országaiban, de nem csak ezekben. Andreas Schleicher oktatáskutató matematikus, az OECD oktatásért felelős igazgatója a 2018-as teszteredmények után Bukarestben egy oktatási témában szervezett államelnöki konferencián úgy fogalmazott a hazai oktatással kapcsolatban, hogy szerinte
Ezt azután fejtette ki, miután kiderült, a diákok képességeit összegző nemzetközi teljesítménymérési program 2018-as felmérésében az azelőtti kilenc év legrosszabb teljesítményét érték el a hazai résztvevők. Románia egyébként a legutóbbi PISA-teszteken 2018-ban a 49. helyen végzett a 77 ország közül.
Ahhoz, hogy a minta szociológiailag is reprezentatív legyen, szórványból és a tömbmagyarság lakta területekről is kell kiválasztani diákokat – fejtette ki megkeresésünkre Szabó Ödön, az RMDSZ oktatásügyekért felelős parlamenti képviselője.
– magyarázta az oktatásügyekért felelős politikus. Eddig is volt külön teszt a résztvevő magyar diákok számára, de nem volt almintaként kezelve, a szociológusoknak ki kellett választaniuk a többségből a magyar osztályokba járó diákokat – tette hozzá.
Szabó Ödön szerint hullámzó a teljesítménye Romániának ebben a tesztelésben: nem mutat egy egyértelmű trendet, de véleménye szerint azért is fontos ez a teszt, mert nemzetközi összehasonlításba helyezi el az oktatás színvonalát. „Másfajta módszertannal dolgoznak az országok, de az fontos, hogy milyen a gyerekek általános szövegértése, mert ez azt is jelenti, hogy mennyire könnyen válnak befolyásolhatóvá felnőttként. Megértik-e pontosan az eléjük helyezett szövegeket, vagy könnyebb lesz őket manipulálni? Mennyire lesznek képesek arra, hogy a matematikai összefüggésekkel saját pénzügyeiket is jobban tudják majd kezelni? Ezek azok a kompetenciák, amelyekre egységesen lehet figyelni” – fűzte hozzá Szabó Ödön. A teszt reprezentativitásáról vannak szakmai viták, hiszen a helyi sajátosságok változók, azaz, hogy egy-egy feladatot mikor építenek be az vizsgált országok a saját tanrendjeikbe, ezért vannak különbözőségek, az azonban vitathatatlan, hogy a sok összehasonlító mérés közül mégis a PISA-teszt vált az oktatás egyfajta standardizált mérésévé világszinten.
Egyébként jó tudni, hogy például a 2015-ös PISA-tesztek eredményei alapján – is – Románia az európai sereghajtó országok közé tartozott, akárcsak rá három esztendőre.
Mi a PISA-mérés?
A PISA egy angol betűszó, amely a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programját jelöli. A nemzetközi felmérés három területen vizsgálja a 15–16 éves tanulók képességeit: alkalmazott matematikai műveltség, alkalmazott természettudományi műveltség, valamint szövegértés. A felmérések célcsoportját azok a diákközösségek jelentik, amelyek az iskolaköteles kor vége felé járnak, és egy részük hamarosan távozik a közoktatásból. A tesztek fő célja az, hogy a mindennapi életben használatos tudást vizsgálják, amit a tanulók az iskolai évek alatt gyűjtöttek össze. Ebben a megközelítésben elmondható: a felmérés reális képet nyújt az adott állam oktatási rendszeréről, illetve a fiatalok felkészültségéről.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
szóljon hozzá!