A magyarországi Veszprém vármegyében, Doba mellett, a bazaltos Somló-hegy északi oldalán található Somló vára keletkezésének időpontja ismeretlen. A legendák szerint a tatárjárás után építették, ám az első írásos emlék csak 1352-ből való.
„Valójában nem is tudjuk, hogy mennyire súlyos a helyzet a parajdi sóbányánál, ezt maximum csak sejthetjük, konkrétumokról nem lehet egyelőre beszélni. Az viszont biztos, hogy évtizedek óta nem látott katasztrófával küszködünk” – emeli ki videónkban Bokor Sándor, Parajd község korábbi polgármestere, aki középiskolai végzettségét követően Petrozsényben tanult tovább a bányászati technikumban, majd több mint három évtizeden át dolgozott vezető beosztásban a sóbányában.
„Valójában nem is tudjuk, hogy mennyire súlyos a helyzet a parajdi sóbányánál, ezt maximum csak sejthetjük, konkrétumokról nem lehet egyelőre beszélni. Az viszont biztos, hogy évtizedek óta nem látott katasztrófával küszködünk” – emeli ki videónkban Bokor Sándor, Parajd község korábbi polgármestere.
Hiába az erőfeszítés, a háromszékiek nem tudják tartani a lépést a természettel. A Feketeügy megáradt, Szentivánlaborfalván már a frissen épített út fölött hömpölyög, Kökösbácsteleken pedig a Tatrang lépett ki a medréből, néhol a gát szintjét is meghaladta.
Hiábavalónak tűnik az erőfeszítés, a háromszékiek nem tudják tartani a lépést a természettel.
Igazán egyszerű alapanyagokból nagyon hamar össze lehet dobni egy kis tortácskát, és ha már valaki az első alkotásán túl van, rájön, hogy bármikor ki lehet dekorálni egy látványos desszertet.
Sok helyen kiléptek a medrükből a folyók, patakok Hargita és Kovászna megyében kedden, utakat, mezőket árasztva el. A veszély nem múlt el, az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenegy megye folyóira harmadfokú (vörös jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön 14 óráig.
Drónfelvételt is készítettünk kedden a parajdi Sószorosnál, ahol a megáradt Korond-patak vize gyakorlatilag eltűnik a felszínről.
Többek között drónfelvételt is készítettünk kedden a parajdi Sószorosnál, ahol a megáradt Korond-patak vize gyakorlatilag eltűnik a felszínről. Megdöbbentő az a látvány a parajdi Sószorosnál, a parajdi sóbánya fölött.
Rendesen feladta a leckét a nagy kiadóknak a Sandfall Interactive fejlesztőstúdió első videójátéka, a nemrégiben megjelent Clair Obscur: Expedition 33. A kritikusok egyenesen az év játéka díj legfőbb várományosának titulálják, a játékosok pedig a csodájára járnak.
Az ázsiai darált húsos ragu egy gyorsan elkészíthető, zöldségekben is gazdag étel, ami főtt rizzsel válik teljessé fogássá. Az ázsiai konyha szerelmeseinek ízleni fog.