MTI
MTI
MTI
MTI
2017. szeptember 20., szerda

Az aláírók között többen is vannak, akiket medvetámadás ért

Több mint 13 ezer Hargita megyei polgár panaszolta be a környezetvédelmi minisztériumot a nép ügyvédjénél a nagyvad-populációk szabályozásának elmulasztása miatt. Borboly Csaba szerdán nyújtotta be az ombudsman hivatalához a petíció szövegét és az aláírásokat.

Az aláírók között többen is vannak, akiket medvetámadás ért
2017. szeptember 16., szombat

Marosvásárhelyi iskolaügy – Státus alapítvány: érvényét veszíti az iskolabérleti szerződés

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma szombati csíksomlyói ülésén megállapította, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az iskolaépületek bérlésére vonatkozó szerződést, ezért az jogilag érvényét veszíti.

Marosvásárhelyi iskolaügy – Státus alapítvány: érvényét veszíti az iskolabérleti szerződés
2017. szeptember 16., szombat

Nemzeti Vágta – megkezdődött a versengés

Hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versengő 72 település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével szombaton megkezdődött a 10. Nemzet Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán.

Nemzeti Vágta – megkezdődött a versengés
2017. szeptember 15., péntek

Látványos programokat kínál a 10. Nemzeti Vágta a hétvégén

Hetvenkét település lovasa áll rajthoz a szombaton kezdődő 10. Nemzeti Vágtán a fővárosi Hősök terén, a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán szombaton és vasárnap. A jubileumi versenysorozatot számos színes program és lovas bemutató kíséri.

Látványos programokat kínál a 10. Nemzeti Vágta a hétvégén
2017. szeptember 15., péntek

Indulatokat gerjesztett a román csapatok 73 éve történt bevonulásának a megünneplése Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön ismét indulatokat gerjesztett a román csapatok 73 éve történt bevonulásának múlt hét végi megünneplése.

Indulatokat gerjesztett a román csapatok 73 éve történt bevonulásának a megünneplése Sepsiszentgyörgyön
2017. szeptember 12., kedd

Megjelent az iPhone 8 és az iPhone X

Az Apple bemutatta új termékeit és szolgáltatásait, köztük két új iPhone okostelefon-modellt.

Megjelent az iPhone 8 és az iPhone X
Megjelent az iPhone 8 és az iPhone X
2017. szeptember 12., kedd

Megjelent az iPhone 8 és az iPhone X

2017. szeptember 10., vasárnap

Potápi Árpád János: a szórványmagyarság helytállása példa mindnyájunk számára

A Brassói Magyar Napok igazi üzenete, hogy van itt egy élő, működő magyar közösség, amely ragaszkodik identitásához, egyedi kulturális kincseihez – mondta Potápi Árpád János a Brassói Magyar Napok ünnepélyes megnyitóján vasárnap este.

Potápi Árpád János: a szórványmagyarság helytállása példa mindnyájunk számára
2017. szeptember 08., péntek

Magyarország nem támogatja Románia és Horvátország OECD-hez való csatlakozását

Magyarország nem támogatja Románia és Horvátország OECD-hez való csatlakozását – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.

Magyarország nem támogatja Románia és Horvátország OECD-hez való csatlakozását
2017. szeptember 06., szerda

Fidesz: a román kormány biztosítsa a marosvásárhelyi katolikus gimnázium működését!

A Fidesz „a leghatározottabban tiltakozik” a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium működésének ellehetetlenítése ellen és felszólítja a román kormányt és az azt alkotó pártokat, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé az iskola működését.

Fidesz: a román kormány biztosítsa a marosvásárhelyi katolikus gimnázium működését!
2017. szeptember 05., kedd

140 medvét és 97 farkast lehet kilőni

A környezetvédelmi tárca vezetője 140 medve és 97 farkas kilövéséről vagy áthelyezéséről adott ki miniszteri rendeletet, amelyet élesen bíráltak az állatvédők.

140 medvét és 97 farkast lehet kilőni
140 medvét és 97 farkast lehet kilőni
2017. szeptember 05., kedd

140 medvét és 97 farkast lehet kilőni

2017. augusztus 30., szerda

Bukarestben pozitívan fogadták, hogy a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programot indítson

Két, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitva tartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter magyar külügyminiszter román tárgyalópartnereivel szerdán Bukarestben.

Bukarestben pozitívan fogadták, hogy a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programot indítson
2017. augusztus 25., péntek

Kelemen Hunor szerint Romániában egy láthatatlan „mély állam” hozza a magyarellenes intézkedéseket

Kelemen Hunor szerint Romániában egy láthatatlan és számonkérhetetlen „mély állam” hozza a magyarellenes intézkedéseket.

Kelemen Hunor szerint Romániában egy láthatatlan „mély állam” hozza a magyarellenes intézkedéseket
2017. augusztus 25., péntek

Elkezdődött a tüntetéssorozat a katolikus iskola ügyében Marosvásárhelyen

Tüntetésbe kezdtek pénteken a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szülei amiatt, hogy három héttel a tanévkezdés előtt továbbra is rendezetlen az iskola helyzete.

Elkezdődött a tüntetéssorozat a katolikus iskola ügyében Marosvásárhelyen
2017. augusztus 23., szerda

Ha akar, megismételjük, ha akar, itt szavazhat Románia centenáriumi arculatára

Közönségszavazást hirdetett a romániai Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma Erdély és Románia egyesülése 2018-as centenáriuma arculatának a kiválasztására.

Ha akar, megismételjük, ha akar, itt szavazhat Románia centenáriumi arculatára
2017. augusztus 20., vasárnap

Felvonták Magyarország lobogóját az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, vasárnap reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták Magyarország lobogóját az Országház előtt
2017. augusztus 14., hétfő

Kolozsvári Magyar Napok mint Transylvanicum

Kövér László szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”.

Kolozsvári Magyar Napok mint Transylvanicum
Kolozsvári Magyar Napok mint Transylvanicum
2017. augusztus 14., hétfő

Kolozsvári Magyar Napok mint Transylvanicum

2017. augusztus 12., szombat

Házi sertésekre terjedt át az afrikai sertéspestis Kárpátalján

Házi sertésekre is átterjedt Kárpátalján a térségben eddig csak elhullott vaddisznókban kimutatott afrikai sertéspestis-fertőzés (ASP), amelyben két állat pusztult el a héten a munkácsi járási Alsókerepec (Nizsnij Koropec) község egyik háztáji gazdaságában.

Házi sertésekre terjedt át az afrikai sertéspestis Kárpátalján
2017. augusztus 04., péntek

Visszaadják tíz évre visszamenőleg a használt gépkocsik után fizetett környezetszennyezési illetéket

A kormány pénteki ülésén úgy határozott, hogy visszaadják tíz évre visszamenőleg valamennyi állampolgárnak azokat az összegeket, amelyeket környezetszennyezési illetékként, autóregisztrációs adóként, vagy egyéb illetékként fizettek be az államnak.

Visszaadják tíz évre visszamenőleg a használt gépkocsik után fizetett környezetszennyezési illetéket
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM