
Aláírták a kivitelezési szerződést, folyatódhat a szennyvízhálózat kiépítése
Fotó: Ilyés Botond/Facebook
Jelenleg zajlik a községbe vezető megyei út korszerűsítése, de közben a település határain belül is dolgoznak: új bútorokat kap az iskola, befejezik a szennyvízhálózat építését, valamint szelektív hulladéklerakó központot is létrehoznak.
2024. november 22., 15:242024. november 22., 15:24
Alig kezdték el, de máris látványosan haladnak a Szentkatolna és Gelence közötti, 121F jelzésű megyei út korszerűsítésével, amelyet Kovászna Megye Tanácsa az Anghel Saligny-program finanszírozásával valósít meg. A munkálat 3,5 kilométer hosszúságú útszakaszt érint.
– ismertette a részleteket Ilyés Botond, Gelence polgármestere. Elmondása szerint a kivitelezők körülbelül kétharmad részben már elvégezték a munkát.
A Gelence és Szentkatolna közötti útszakaszt aszfaltozzák
Fotó: Farkas Orsolya
Ami a községen belüli fejlesztéseket illeti, Ilyés Botond örömmel számolt be arról a pályázatról, amelyet a megyei önkormányzattal és a Jancsó Benedek Általános Iskolával közösen nyertek meg. Ennek részeként
„Több részletben fognak érkezni a bútorok, mostanáig a tanárok asztalait és a laboratóriumi szekrényeket, felszereléseket kaptuk meg” – közölte az elöljáró.
A pályázat révén több mint 600 gyermek kap új iskolapadot, valamint óvodai széket és asztalt. Továbbá
A gyerekek és pedagógusok kényelmét szolgálja majd az iskola új bútorzata
Fotó: Farkas Orsolya
A község lakóit érintő egyik legfontosabb munkálat a 2007-ben elkezdett szennyvízhálózat kiépítésének folytatása, pontosabban az első szakasz befejezése: ennek során
Mi több, ha a folyamatban levő pályázat is sikeres lesz, akkor hamarosan a teljes gelencei szennyvízhálózat kiépülhet.
Kiadták a munkakezdési parancsot a szelektív hulladéktároló központ kialakítására is, jelenleg a talaj előkészítésénél tartanak. A környezetvédelmi minisztérium által finanszírozott, 4,8 millió lej értékű beruházás azért is különleges, mert a polgármester tudomása szerint
A gelencei emlékházat idén májusban nyitották meg
Fotó: Tuchiluș Alex
A jövőre vonatkozóan számos tervük van, közülük Ilyés Botond a falumúzeummal kapcsolatos elképzeléseket emelte ki: szeretnének elhelyezni egy gőzgéppel működő Nemere gattert (keretfűrészt), de csűrrel és zsellérházzal is bővítenék az udvart a későbbiekben. Ezzel együtt a turizmusra is több hangsúlyt fektetnek a jövő évtől.
A munkaképes korú, azaz a 15 és 64 év közötti lakosság foglalkoztatási aránya 62,7 százalékra emelkedett az idei második negyedévben, míg a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal 6,8 százalékra nőtt az első negyedévhez képest.
Nicușor Dan román államfő a finnországi Rovaniemiben egyeztetett az Európai Unió következő költségvetéséről, a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, a védelmi iparban való együttműködésről, valamint az EU bővítési folyamatáról.
Több mint három százalékkal drágult hétfő reggel a kőolaj, miután Szaúd-Arábia dróntámadások miatt lezárta a Hormuzi-szoros megkerülésében kulcsszerepet játszó Kelet–Nyugat kőolajvezetéket.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 62 éves brassói férfit, miután malinois fajtájú kutyája megtámadott egy másik férfit egy szabadidős övezetében. A rendőrség szerint a gazda nem megfelelően felügyelte az állatot.
A vizsgált európai államok közül a romániai alkalmazottak utaznak a legkevesebbet a munkahelyükre, mégis átlagosan közel 53 percet töltenek naponta ingázással – derül ki egy felmérés vasárnap közzétett eredményeiből, melyeket az Agerpres ismertet.
Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.
szóljon hozzá!