Bár néhány hete elkészült és a lakosság már használja is az Olt folyó fölött elkészült, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt új sepsiszentgyörgyi hidat, a hivatalos átadást – különösebb formaságok nélkül – csütörtökön tartották.
Május 21-24. között játssza a sSOHA (r. Hatházi András) című előadást, Daróczi Klarissza egyéni játékát a Cimborák Bábszínház.
Gazda József művészeti író, etnográfus és szociográfus Mindennek mestere. A falusi tudás könyve című kötetét mutatják be május 22-én, szerdán 18 órától, a kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében.
A Vadon Egyesület, a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény adminisztrátora, május 18-án 17-22 óra között nyolcadik alkalommal vesz részt a Romániai Múzeumok Országos Hálózata által koordinált Európai Múzeumok Éjszakáján.
Május 21-én, kedden 19 órától, a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel termében, az évadzáró találkozó keretében Az üvegfúvók unokái – Zalánpataki ősök albuma címmel könyvbemutatóra kerül sor.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színház 2023/2024-es évadának újabb bemutatója április 29-én 19 órától lesz: a társulat a színház bérletrendszerének keretében játssza a Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában a Derengés című előadást.
Bár a történészek szerint nem tisztázott, hogy a baróti kórház alapításának 109, vagy 111 éves évfordulóját tartja-e idén, az évszázados múlttal rendelkező egészségügyi intézménynek így is volt oka az ünneplésre szerdán
Ismerem a közvélemény-kutatásokat, de a tapasztalataim mást mutatnak: az erdélyi magyar fiatalok, akikkel az elmúlt időszakban találkoztam, optimisták az EU-val kapcsolatban, ám az elvárásaik- elvárásaink is világosak.
Ünnepélyes esemény keretében ismerték el és tisztelegtek a székelység történelmi emlékét őrző sepsiszentgyörgyi múzeum és annak alapítói, munkatársai előtt kedden este.
Miért jó, hogy a megyeszékhely és közelében levő községek egy metropolisz-övezetbe egyesültek, mi oldódik-oldódott meg e társulás által? – többek között ezek a kérdések kerültek újra terítékre a kedden, Illyefalván tartott polgármester-találkozón.
Míg Háromszék városainak többségében versenyhelyzet körvonalazódik, addig Kovászna megye községeinek zömében hátradőlhetnek a választópolgárok és a jelöltek, mivel 19 településen ellenfél nélkül pályázhatnak a polgármesteri címért.
A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.
A Székelyföld folyóirat 2024. májusi lapszáma tematikus: a Fürdőélet Székelyföldön – múlt, jelen, jövő című összeállítás a fürdőkultúra alakulásának folyamatába kíván betekintést nyújtani.
A lassan és drágán beszerezhető alkatrészek hiányának pótlására saját 3D-nyomtatót szerzett be a közelmúltban a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt.
Május 15-én, szerdán 18 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében bemutatja a MAMÓ (r.Pánczél Kata) című bábelőadást.
Hétfőn a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Háza előtti téren tartottak sajtótájékoztatót Erőss Bulcsú, a Magyar Polgári Erő polgármesterjelöltje és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, a párt ügyvivő elnöke.
Sikeresnek bizonyult a Háromszéki Középiskolás Sportolimpia, amelyet idén indított útjára az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete partnerségben a Komitátusz ifjúsági szervezettel és a Sepsi Rekreatív részvénytársasággal.
Az átlaghoz képest kétszer többen fordultak a Nép Ügyvédjéhez a hétfői háromszéki meghallgatáson. Igen széles azoknak az eseteknek a skálája, amelyekben segítséget vagy tanácsot reméltek a panaszosok.
Az RMDSZ Háromszéki Nőszervezet képviselői hétfői sajtótájékoztatójukon jelentették be: Kovászna megyében a szövetség 150 női jelöltet indít, köztük ketten polgármesteri címre fognak pályázni.