2017. február 10., 00:072017. február 10., 00:07
Bukarestben és az ország nagyvárosaiban tizenegyedik napja tartanak a kormány ellenes megmozdulások, amiért az január 31-én éjszaka azonnal hatályba lépő sürgősségi rendelettel módosította a perrendtartást és büntetőtörvénykönyvet. A felháborodás jogos, mert az eljárás módja, valamint a rendelet tartalma egyaránt megszegi egy demokratikus államberendezkedés írott és íratlan szabályait. Egy jogállamban ugyanis nem kerülhetik meg a parlamentet.
A fővárosközpontú társadalmi rengés hullámai Székelyföldet is elérték, hatásukra pedig Sepsiszentgyörgyön is utcára vonultak a felháborodott polgárok. Magyarok és románok egyaránt. Bevallom, kissé szomorúan álltam közöttük a prefektúra előtt, hiszen bő 27 évvel ezelőtt is ezen a helyen néztünk farkasszemet a csőre töltött fegyverekkel, miközben a diktátor és bandája távozását követeltük. A két esemény közötti különbség pedig csupán csak annyi, hogy akkor nem a kormánymegbízott, hanem a kommunista párt megyei főtitkára székelt a Fogolyán családtól elorzott épületben. Most azonban reménykeltő a fiatalok tömeges jelenléte, melyet öntudatra ébredésük mozzanataként értékelek. Megnyugtató továbbá, hogy a népével packázó hatalom ellen kórusban kiáltozott jelszavak is két nyelven hangzottak el, és egyik tábor sem akarta a másikat túlkiabálni. Egy román nemzetiségű férfi pedig Erdély és Székelyföld zászlaját lobogtatva tüntetett.
Nem szabad azonban elvakítson sem a megalapozott és jogos felháborodás, sem a végre országos szinten megvalósult társadalmi összefogásból fakadó öröm és lelkesedés, mert a hatalmi harc nem csak nyilvánosan, a pártok között zajlik, hanem a színfalak mögött is, ahol a titkosszolgálatok különböző csoportjai feszülnek egymásnak, illetve a hatáskörét rég túllépő korrupcióellenes ügyészség bizonyos testületeknek, azok pedig neki. És ne feledkezzünk meg a kül- és belföldi érdekszövetségekről, illetve üzleti körökről sem!
Vigyáznunk kell tehát egymásra és figyelnünk a folyamatokra, melyeknek cselekvő részesei vagyunk, hogy azok ne csúszhassanak ki az ellenőrzésünk alól, mert ha ez megtörténik, akkor újból ellopják a forradalmat, amint az 1989 decemberében is történt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!