T. Szűcs Ilona és Tóth László retrospektív tárlat az Erdélyi Művészeti Központban

Az Erdélyi Művészeti Központ jelen kiállítása az első olyan kiállítás, amely egyszerre tárja az erdélyi közönség elé e két kiemelkedő, lezárt életművet, az 1960-as–1970-es évekbeli kolozsvári művészeti élet ikonikus művészpárjának összesen több, mint száz műalkotását.

A szatmárnémeti születésű Tóth László és a medgyesi Szűcs Ilona sorsa a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán fonódott össze, a festészeti tagozaton tanuló évfolyamtársak 1955-ben kötöttek házasságot. 1957-ben szereztek oklevelet Miklóssy Gábor tanítványaiként, és két év múlva már a kolozsvári tartományi tárlaton hívták fel magukra a műértők figyelmét, majd a továbbiakban rendszeresen szerepeltek az évente megrendezett tartományi és megyei tárlatokon. Tehetségük és munkásságuk a hatvanas–hetvenes évekbeli Kolozsvár élvonalbeli képzőművészei közé emelte őket. Akadtak ugyan közös témáik, de látás- és festésmódjuk merőben különböző volt. Egyéni, egymástól jól megkülönböztethető stílusú festővé – a férj esetében grafikussá és díszlettervezővé is – való érésük egy olyan időszakban történt, amikor a szocialista realizmus követelményeit már hivatalosan elavultnak nyilvánították, majd egy rövid ideig tartó kulturális felszabadulás vette kezdetét. Ebben a hatvanas évek közepétől 1974-ig, a kommunista diktatúra megerősödéséig, tehető időszakban a kolozsvári képzőművészeti életben számos újító folyamat indult be. A mérsékelt modernizáció képviselői, így T. Szűcs Ilona és Tóth László is, a 20. század eleji izmusok (az expresszionizmus, szürrealizmus és kubizmus) eredményeit feldolgozva frissítették fel a figuratív, realista művészetet.

T. Szűcs Ilona életművét túlnyomórészt a műtermében és környezetében található furcsa, össze nem illő tárgyakból álló csendéletek alkotják. A bensőséges, metaforikus csendéletek a szürrealizmus, valamint a metafizikus festészet eszköztárából merítenek. Bár személyét vidámság és játékosság lengte körül, festészetére a visszafogottság, dísztelenség, formai szűkszavúság és a színek visszafogott skálája jellemző. Csendéleteinek ismétlődő növényei a kaktusz, filodendron és a fikusz. Asztalait nyugtalanság és veszélyérzet uralja, tárgyain tapintható a törékenység. T. Szűcs Ilona csendéletein a véletlen világszervező ereje épp úgy tetten érhető, mint az entrópia, azaz a rendezetlenség állapotába való haladás.

(közlemény)