T. Szűcs Ilona és Tóth László retrospektív tárlat az Erdélyi Művészeti Központban

Április 19-én, pénteken 18 órától az Erdélyi Művészeti Központ földszinti és harmadik emeleti kiállítótereit egyaránt megnyitja közönségének Tóth Szűcs Ilona (1930–1990) és Tóth László (1933–2009) festőművészek életművének emléket állítva.

Székely Hírmondó

2024. április 14., 11:572024. április 14., 11:57

Az Erdélyi Művészeti Központ jelen kiállítása az első olyan kiállítás, amely egyszerre tárja az erdélyi közönség elé e két kiemelkedő, lezárt életművet, az 1960-as–1970-es évekbeli kolozsvári művészeti élet ikonikus művészpárjának összesen több, mint száz műalkotását.

A szatmárnémeti születésű Tóth László és a medgyesi Szűcs Ilona sorsa a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán fonódott össze, a festészeti tagozaton tanuló évfolyamtársak 1955-ben kötöttek házasságot. 1957-ben szereztek oklevelet Miklóssy Gábor tanítványaiként, és két év múlva már a kolozsvári tartományi tárlaton hívták fel magukra a műértők figyelmét, majd a továbbiakban rendszeresen szerepeltek az évente megrendezett tartományi és megyei tárlatokon. Tehetségük és munkásságuk a hatvanas–hetvenes évekbeli Kolozsvár élvonalbeli képzőművészei közé emelte őket. Akadtak ugyan közös témáik, de látás- és festésmódjuk merőben különböző volt. Egyéni, egymástól jól megkülönböztethető stílusú festővé – a férj esetében grafikussá és díszlettervezővé is – való érésük egy olyan időszakban történt, amikor a szocialista realizmus követelményeit már hivatalosan elavultnak nyilvánították, majd egy rövid ideig tartó kulturális felszabadulás vette kezdetét. Ebben a hatvanas évek közepétől 1974-ig, a kommunista diktatúra megerősödéséig, tehető időszakban a kolozsvári képzőművészeti életben számos újító folyamat indult be. A mérsékelt modernizáció képviselői, így T. Szűcs Ilona és Tóth László is, a 20. század eleji izmusok (az expresszionizmus, szürrealizmus és kubizmus) eredményeit feldolgozva frissítették fel a figuratív, realista művészetet.

T. Szűcs Ilona életművét túlnyomórészt a műtermében és környezetében található furcsa, össze nem illő tárgyakból álló csendéletek alkotják. A bensőséges, metaforikus csendéletek a szürrealizmus, valamint a metafizikus festészet eszköztárából merítenek. Bár személyét vidámság és játékosság lengte körül, festészetére a visszafogottság, dísztelenség, formai szűkszavúság és a színek visszafogott skálája jellemző. Csendéleteinek ismétlődő növényei a kaktusz, filodendron és a fikusz. Asztalait nyugtalanság és veszélyérzet uralja, tárgyain tapintható a törékenység. T. Szűcs Ilona csendéletein a véletlen világszervező ereje épp úgy tetten érhető, mint az entrópia, azaz a rendezetlenség állapotába való haladás.

(közlemény)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust