Szóban már megvan, a tett még késik

A napokban nagyon örvendetes hírrel szolgált a közmédia: elhatározták, hogy véget vetnek a hivatalos ügyintézésekkor történő ide-oda küldözgetéseknek, egyik papír láttamoztatásának a másik után, különböző tisztviselők keresgélésének és hasonló kellemetlenségeknek, amelyek már eleve elveszik az ember kedvét a hivatalokba járástól. A bejelentés lényege, hogy digitalizálni fognak minden rendű és rangú közintézést, ami mérhetetlenül megkönnyíti majd az egész folyamatot.

Nagyon örültem a hírnek, csak akkor kókadtam le egy kicsit, amikor hiába vártam, hogy bemondják azt is, mikor is kezdődne ez az intézkedési édeni állapot. Vártam, vártam, de semmi.

Többször beszéltem már arról, hogy elég hosszú felnőtt életem során hányszor kellett csalódnom hasonló helyzetekben, vagyis amikor bedobtak egy nagyon jó, mindenki számára megfelelő gondolatot, de várakozhattunk a megvalósító tettekre, azokból nem lett semmi. Jó esetben eldünnyögtek valami olyasmit, hogy hiába akarták volna, mert nem lehetett megvalósítani, esetleg mondtak egy nevet, aki ellenezte az egészet, vagy hasonlók. De a legtöbb esetben eltűnt az egész terv a feledés homályában, s ha netán valamilyen közönséget is szerepeltető műsorban valaki rákérdezett, akkor faarccal mondták a választ: nem is emlékeznek, hogy szóba került volna ilyesmi valaha is.

Szóval ilyen esettel sokszor találkoztam, 90 előtt csakúgy, mint 90 után, hiszen a néplélek nem változik, és semmiképpen sem befolyásolják holmi dátumok. Hát ettől tartok én most is: arra gondoltam, hátha valamiféle bekövetkezendő esemény enyhítése végett merült fel ennek a hírnek a közlése, hogy ezzel mintegy már előre csitítgatni lehessen a jónépet. De azt sem akarnám, hogy most bemeséljem magamnak, miszerint humbug az egész, aminek annyira örültem, mert azért hátha mégis. S akkor legalább ismételten lesz alkalmam örülni, hacsak nem az lesz az elvetés oka, hogy a digitalizáció miatt nagyon sok tisztviselő maradna munka nélkül, márpedig ki venné a lelkére, hogy őmiatta legyenek a családoknak megélhetési gondjai?! Egy szó, mint száz, a legjobb lesz, ha nem elmélkedem az egészen se pró, se kontra, majd csak lesz valahogy, hisz sosem volt, hogy ne legyen, és ráérünk akkor meghúzni a vonalat és összefoglalni.

Molnár Judit