Szabad az út a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium bővítése előtt

Sikerült területhez jutni a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium udvarán felépítendő, elemi osztályoknak helyet adó új iskolaépülethez. Az önkormányzat legutóbbi ülésén jóváhagyta egy parcella megvásárlását az iskolával szomszédos gázvállalattól.

Bodor Tünde

2024. május 06., 09:232024. május 06., 09:23

Mint Tóth Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi alpolgármester érdeklődésünkre jelezte, a Mikes Kelemen Gimnázium elemi osztályai jelenleg több épületben vannak elosztva – még a bentlakás épületében is helyet kapott néhány osztály. Az intézményfenntartó város azonban  azt szeretné, ha minden elemi osztályt egy új épületbe lehetne költöztetni, a tervezéskor azonban kiderült, hogy nem elég a rendelkezésre álló felület, amelyen el is kell bontani egy rendkívül leromlott állapotú egykori tornatermet.

Galéria

Egyedüli megoldásként az kínálkozott, hogy a szomszédos Engie gázvállalat udvarának egy részét megveszik az iskolának. Hosszas alkudozás kezdődött, végül a felek megegyeztek, és miután elkészült a topográfiai tanulmány, megvolt a területelosztás és a felértékeltetés mindkét részről, nyélbe lehet ütni a 288 négyzetméter megvásárlását 24 388 euróért (áfa nélkül), azaz 120 713 lejért – tulajdonképpen erre bólintott rá a tanács. Az iskolának egyébként 15 elemi osztálya van, minden évfolyamon 3-3.

A középiskola régi épülettömbjének teljes körű felújítása öt éve fejeződött be, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester egy korábbi nyilatkozata szerint az idei nyári vakációban nekifognak a bentlakás és a főépület régi szárnyának a renoválásához is, ehhez a munkálathoz most keresik a kivitelezőt.

Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust