Simán nyert a Sepsi–SIC

Félgőzzel, 102–58 (26–14, 27–12, 25–17, 24–15) arányú győzelmet aratott a Sepsi–SIC a Jászvásári Politehnica ellen a női kosárlabda Nemzeti Liga szombati, 17. fordulójában. A helyenként nyílt edzéshez hasonlító mérkőzésen egy pillanatig sem volt kétséges a győztes kiléte.

2017. január 30., 00:122017. január 30., 00:12

Félgőzzel, 102–58 (26–14, 27–12, 25–17, 24–15) arányú győzelmet aratott a Sepsi–SIC a Jászvásári Politehnica ellen a női kosárlabda Nemzeti Liga szombati, 17. fordulójában. A helyenként nyílt edzéshez hasonlító mérkőzésen egy pillanatig sem volt kétséges a győztes kiléte.

A pálya már a meccs elején „rádőlt” a vendégekre, míg Zorán Mikes tanítványai átlag félpercenként dobtak egy kosarat, addig a vendégek első pontjára csaknem négy percet kellett várnunk (11-2). Az első negyed végére, Jeffery 7 és Marshall 6 pontjának is köszönhetően a megnyugtató 26-14 a részeredmény.

A második negyedben továbbra is jól védekezett a hazai csapat, csak 12 pontot engedélyezett a vendégeknek, miközben újabb 27 ponttal tömte ki az egyetemiek kosarát.

A második félidőt ott folytatták, ahol az elsőt abbahagyták, ám a hazai csapatban egyre több kezdőember került a kispadra, helyüket átvették a cserék. Az ellenfélnél erre nem volt mód, hiszen a kezdőcsapatból négyen elejétől végig játszották a mérkőzést, egyetlen csere lépett pályára, nem egészen hét percre. A hazaiak ebben a felállásban is 25-17-re hozták a negyedet.

Az utolsó játékrészben a közelgő Román-kupára edzettek a hazaiak, mivel ott, a bajnokságtól eltérően, folyamatosan legalább két romániai játékosnak kell pályán lennie. Így esett meg, hogy hivatalos meccsen alighanem példátlan módon, egy adott pillanatban Pfirmann mellett, Kilin Tünde, Pop, Stoenescu és Huţanu volt a pályán. A csapat öt romániai játékosa egyébként 95 percet töltött a pályán. Bizonyára ennek tulajdonítható a padról érkezők viszonylag sok, összesen 33 pontot dobtak (a fenti okokból ez a statisztikai mutató a vendégeknél nulla)

A mérkőzés pozitív oldalához tartozott, hogy a nyilvánvaló játékerő különbséget mindkét csapat tudomásul vette és kímélték egymás testi épségét, volt olyan negyed, ahol összesen három faultot követtek el. A meccs MVP-je egyértelműen Jeffery volt, aki 31 pontja mellé (5x3) szerzett 6 lepattanót és adott 6 gólpasszt, összességében a figyelemreméltó 38-as indexmutatót produkálta. Marshall 15 pontja mellé „csak” 8 lepattanót szerzett, Stoenescu 12, Gödri-Părău és Pfirman 10-10, Harris 8, Thompson 7 (11 lepattanó), Huţanu 6 pontig jutott. Az ellenfél csapatát a 22 pontig (3 lepattanó, 3 gólpassz) jutó Simmons vitte a hátán.

Rusz István menedzser a mérkőzés végén adott nyilatkozatában a „jászvásári csapattal tartott nyílt edzésnek” minősítette a meccset.

A forduló többi találkozóin születtek érdekes eredmények: a Târgovişte Monique Coker utolsó másodpercben elengedett dobásával nyert Kolozsvár ellen, némi meglepetésre az Alexandria legyőzte Brassót, és mindössze két ponttal tudott győzni a Szatmárnémeti a feltámadni látszó Arad ellen. Eredmények: Marosvásárhely – Galac 62-77, Alexandria – Brassó 72-65, Târgovişte – Kolozsvár 57-56, Szatmárnémeti – Arad 65-63.

Az alapszakasz utolsó fordulójában a Sepsi–SIC Galacon játszik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust