Ötödik mandátumára pályázik Antal Árpád

Hétfő reggel 6000 aláírással iktatta jelölési dossziéját, délben pedig a terelőúton tett rövid látogatás után a Sepsi Ipari Parkban sajtótájékoztatón ismertette programját Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Bodor Tünde

2024. április 29., 17:252024. április 29., 17:25

A sajtótájékoztató a jó ütemben készülő terelőúton kezdődött, majd az ipari parkban folytatódott. A város legnagyobb beruházása jelentőségteljes helyszín, annál is inkább, hogy a székelyföldi városok közül Sepsiszentgyörgy az egyetlen, amelynek az idén teljes terelőútja lesz – emelte ki Antal. A közel 70 millió értékű beruházás meg fogja majd változtatni a helybeliek életét, mert az áthaladó forgalomtól mentesíti a várost, de ez csak azért valósulhatott meg, mert másfél évtizede csapatként dolgoznak – hangsúlyozta a városvezető.

Galéria

Ha 15 éve még poros kisvárosnak volt nevezhető, ma már „eleven, fejlődő, iránymutató” közösségi központnak, városnak tekinthető a megyeszékhely, mely a kisváros békéjét és a nagyvárosok minőségi szolgáltatásait tudja nyújtani. „Az az álmunk, hogy Sepsiszentgyörgy Kelet-Közép-Európában a legélhetőbb 50 ezer fős lakosságú város legyen, ahol biztonságban és békébe élhetnek az idősek, az aktív felnőttek és a családot alapító fiatalok” – fogalmazott Antal Árpád.

Az elmúlt 15 év legjobbjának nevezett tanácsosi listán 45%-os a nők aránya (bejutó helyeken), a jelöltek életkora 23 és 83 év között mozog. Négy személy 35 év alatti, öt jelenlegi és korábbi alpolgármester, valamint négy Pro Urbe-díjas jelölt is szerepel rajta. Képvisel minden városnegyedet, nemzedéket, társadalmi réteget – jelentette ki a polgármester, aki újfent kitért a csapatmunka jelentőségére, azt egy focicsapat működéséhez hasonlítva.

Ha az emberek nem is szeretik a politikát, a politika foglalkozik az emberekkel, magyarázta. Politika nélkül nem lehet döntéseket hozni, az emberek adójából legfeljebb működtetni lehetne a várost, az RMDSZ lobbija nélkül viszont nem lehetett volna fejleszteni.

Galéria

Antal nem tagadta, hogy az ő vezetése alatt rossz döntések is születhettek a városban, de célként a minél kevesebb rossz és minél több jó döntés meghozatalát fogalmazta meg. Ha egy tavalyi felmérés szerint a szentgyörgyiek 70%-a szerint jó irányba halad a város, ezt az arányt 80–90%-osra szeretné feltornázni az elöljáró.

Antal Árpád számos szociális és gazdasági jellegű, illetve a közművelődést célzó, hosszú távú célt tűzött ki magának és csapatának a következő évekre, pontosabban 2030-ig:

  • a város legalább egy középiskolája szerepeljen Románia legjobb tíz líceuma között;
  • minden gyermeknek jusson hely a bölcsődében;
  • minden diák sikeresen érettségizzen románból;
  • a város két egyetemén (BBTE kihelyezett tagozata, Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi kara) több ezer diák tanuljon;
  • a városban legyen a legjobb színvonalú idősgondozás;
  • tűnjenek el a város rozsdafoltjai: a romos Bodok-szálló, tyúkfarm helyé épüljön meg a tervezett új lakónegyed duális kampusz, ifjúsági kultúrközpont, a dohánygyárban az innovációs és ifjúsági élményközpont;
  • legyen az országos átlag fölött a helyi átlagfizetések szintje;
  • a Sepsi Ipari Parkban legalább 1000-1500 embernek legyen munkahelye.

Újságírói kérdésre válaszolva Antal elmondta, az önkormányzati munka egy szakma, amelyet meg kell tanulni. Számára az elmúlt periódus legnagyobb kihívásait a válságok jelentették (a gazdasági válság, járványveszély), de mostanra összeállt egy kiforrott csapat, amelyet már nem lephetnek meg újabb krízishelyzetek. Neki magának pedig munkája a szenvedélye, szívügye, mert szereti a várost és az itt élő embereket.

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés