Évelő, egynyári, balkonládába való virágok, pozsgások, palánták, díszcserjék – nincs olyan városlakó, aki közvetlen környezete szépítésére ne találna valami neki való virágot, növényt a hétvégi sepsiszentgyörgyi virágávásárban.
2024. május 12., 17:352024. május 12., 17:35
Az önkormányzatnak alárendelt Urban Locato Kft. által május 1-12 között megrendezett hétvégi termelői virágvásárba tizennégy árus jelentkezett: Sepsiszentgyörgyről, Kilyénből, Illyefalváról, Maksáról, Gidófalváról, de még Marosvásárhelyről is. Ismét itt vannak azok a nagyszebeniek, akik virághagymákat és gumókat árusítanak: liliomfélék, tulipánok, nárciszok, amarilliszok, kánnák, dáliák, bazsarózsák és tubarózsák különleges fajtái csábították a vásárlókat.
Az árus, aki két hete is itt volt a városnapokon, megjegyezte, hogy akkor jól ment a vásár, de látszik, hogy most nincs pénze az embereknek, nem olyan a forgalom, mint ahogy elvárta volna. A szomszédjában is inkább az aprópénzért (3-6 lejért) vihető kis cserepes büdöskéket, jégvirágot vitték, de keletje volt a 10-12 lejt kóstáló fűszer- és sziklakerti növényeknek is. A felakasztható kaspókban számtalan fajta gyönyörű petúnia, futómuskátli, brazil tölcsérjázmin vonzotta a virágszerető embereket, ezek ára 35 lejtől kezdődött.
A szokásosan a hónap első hétvégéjén megtartott termékvásárt a május 1-je és az ortodox húsvét alkalmával járó állami szabadnapok felhalmozódása miatt erre a hétvégére halasztották, így kellemes sétát lehet tenni a városközpontban. A jövő havi termékvásár szintén csúszni fog egy hetet a június 1-jei gyermeknapi rendezvények miatt.
Fotó: Bodor Tünde
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!