2017. február 10., 00:032017. február 10., 00:03
Micimackóék farsangoltak
Fergeteges hangulatú farsangi mulatságot tartott a kézdivásárhelyi Benedek Elek-óvoda Micimackó nagycsoportja. Az óvodások alig várták, hogy „más bőrébe bújhassanak”. Minden gyermek egy órára kedvenc mesebeli hősévé változhatott, utánozhatta különböző állatok hangját, felidézvén a mesefiguráról tanult dalt vagy verset. A jelmezes felvonulás és egyéni bemutatkozás után táncra perdült kicsi-nagy. A közös mulatást fánkevő-verseny követte, majd mindenki jó hangulatban távozott. A „bál, bál, maszkabál” minden év kedvenc eseménye, a gyerekek számolják, hogy hányat kell még aludni a karneválig. Az óvodában ilyenkor három napig tart a mulatság, mert a másik két csoportban is egymást követő délutánokon farsangolunk.
(Tubák Klára óvodavezető)
Nyílt nap a Csipikében
Óvodanyitogató néven nyílt napot tartottak tegnap a sepsiszentgyörgyi Csipike Napközi Otthonban. Az ősszel kiscsoportba induló gyereknek és szüleiknek lehetőségük adódott megismerkedni a pedagógusokkal, megtekinthették a csoporttermeket.
„Az óvodában a gyerek van a középpontban, minden érte, az ő szellemi és testi fejlődéséért történik. Fontosnak tartjuk a néphagyományok őrzését, továbbadását, a környezettudatos életmódra nevelést. A vallásos opciójú csoportunkban pedig a keresztényi értékek kerülnek előtérbe” –mondta Nagy Erzsébet óvodavezető. A napközi otthonban jelenleg 10 csoportba 245 gyerek jár, ebből 77-en kiscsoportosok, közülük 50-et a magyar, 22-őt pedig a román tagozatra írattak be a szüleik. Ősztől egy román kiscsoport (22 hely), a magyar tagozaton pedig egy hagyományos és egy vallásos opciójú kiscsoport indítását tervezik 25–25 hellyel. A gyermekek gondozásával, oktatásával és nevelésével 20 képzett óvónő foglalkozik, munkájukat 10 dajka, és 2 asszisztensnő segíti.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!