Kézdivásárhelyi fotográfus készítette az év természetfotóját

– Amikor tavaly Csernáton határában elkészítetted az említett fotót, már akkor érezted, hogy egy különleges pillanatot sikerült megörökíteni?

– Először csak reménykedtem, hogy technikailag is jól sikerült, majd miután megnéztem az LCD-t a gépen, rögtön tudtam, hogy csodás pillanatot sikerült elkapnom. A gép keresőjében követtem a horizonton játszadozó rókakölyköt, amikor hirtelen megjelent egy cserebogár. Eleinte csak felnézett rá, majd utána feldobta magát a levegőbe, és visszapottyant a földre. Rögtön tovább is küldtem a képet 2-3 személynek, és kíváncsian vártam, hogy mutat majd nagy képernyőn. Nem csalódtam, minden a helyén volt. Sem azután, sem azelőtt nem volt alkalmam ezt a pillanatot megfigyelni.

– Több rangos díjban is részesültél az elmúlt években. Melyikre vagy ezek közül a legbüszkébb?

– Mindegyikre lényegében. A Milvus pályázata volt az, amely által szélesebb körben felfigyeltek a kisrókára az országban, megadta a motivációt és a kezdő löketet. Utána sikerült bekerülni a holland Nature Photographer of the Year kollekciójába, megnyerni a szlovén Narava aranyérmét, most októberben pedig a német GDT European Wildlife Photographer of the Year díjazottjai között kötött ki a rókakölyök, amelyet a világ legrangosabb pályázatai között tartanak számon.

Minden várakozásom felülmúlta, hogy idén elnyerte az Év Természetfotója címet Magyarországon, nagyon boldog vagyok, ezt az évet nehéz lesz megismételnem. Büszke arra vagyok, hogy egy olyan pillanatot tudtam elkapni, és bemutatni, amelyet sokan cukinak, mások jól elkapottnak, egyesek pedig csodálatosnak tartanak.

Mindenkiből pozitív dolgokat vált ki, egy olyan történetet, állati viselkedést mutat be, amelyet nem nagyon van alkalmunk megfigyelni. Ugyanakkor a fotó révén is nagyon sok embert sikerült a szakmában megismernem, akik munkája motiváló, példaértékű számomra.

– Honnan ered a fotózás iránti szenvedélyed, és miért éppen a természetfotózás keltette fel az érdeklődésedet?

– Mindig is vonzott a természet közelsége, nem tudtam a négy fal között megülni. Kisgyerekkorom óta rácsodálkozok arra a világra, amely körülvesz, így a fotózás ezen ága adta magát már a kezdetektől. Zenit géppel kezdtem, amelyet édesapámtól kaptam, a filmes éra végén, és a digitális technika megjelenése elején. Nekem ez jelenti a fotózás legizgalmasabb, legsokszínűbb formáját, egy olyan világot, amelyben mindig történik valami, rengeteg akció, pillanat szalad el a szemünk előtt.

– Fényképezőgép mellett drónnal is fotózol. Miben más a légi fotózás, és hogyan egészíti ki egymást a kettő?

– A drón kamerájával nézve egy teljesen más világ tárul a szemünk elé, absztrakt formának tűnnek a megszokott tájelemek felülnézetből. Szeretek nagyon drónnal fotózni, nagyon izgalmas témák adódnak sokszor. Medvéket csíptem el sárga repcetáblában, amelyeket a földről nem tudtam volna, ugyanis eltakarta őket a magas repcevirág.

– Van „álomtémád”, amit még nem sikerült lencsevégre kapni, de nagyon szeretnél?

– Persze, a hiúz. Nagy kedvencem, de végtelenül nehéz látni is, nemhogy lefotózni. Egyelőre csak álom, de remélem nem csak az marad.

– Az őszi-téli időszakban mit szeretsz leginkább fotózni? Milyen projekteken dolgozol jelenleg és mit tervezel a következő időszakban?

– Nincs olyan téma, amit most kiemelnék ezekből az évszakokból, nagyon fotogén mindkét évszak. Szeretném egyedi módon bemutatni az ember-medve kapcsolatot, érdekes témának tartom.